Belföld

Szándékosan mérgezik a kutyákat a budapesti kerületekben

Fasírtba, húsba rejtett patkányméreg, fagyállóval átitatott, esetleg szöggel teleszurkált jutalomfalatok, ilyen és ehhez hasonló módszerekkel irtják a kutyákat Budapest több kerületében.

Az elmúlt hetekben négy hasonló eset is történt a Városliget környékén, írta a Magyar Nemzet, két állat fagyállós fasírtot ehetett, őket még időben ellátták, másik kettő viszont hosszabban ható mérget kaphatott, őket már nem tudták megmenteni az állatorvosok.

A lap arról ír, hogy a kutyatulajdonosokat felháborították a történtek, van, aki úgy gondolja, ez a kutyás Ligetvédők elleni bosszú része, de ez azért valószínűtlen, mert hasonló eset történt Csepelen is a napokban. Ott a szalámis egérméreg megy.

Állatok bántalmazása általában a késői kamaszkorúaknál fordul elő, erőfitogtatásból; felnőttkorban pedig főleg azok tesznek ilyet, akiket korábban valamilyen kutyákkal kapcsolatos trauma ért, bosszút akarnak állni, megmutatni, hogy „ők az erősebbek”, mondta a lapnak Bilkei Pál kriminálpszichológus.

Kettőtől öt évig

Az egyik tulajdonos feljelentést tett, igaz, nem volt könnyű dolga, mert a nagy forgalomra hivatkozva kétszer hajtotta el a zuglói rendőrkapitányság portaszolgálata, végül e-mailben tett feljelentést.

A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben. Az elkövető akár kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke, Szilágyi István azonban úgy fogalmazott, a mostaniaknál sokkal egyértelműbb esetekben is nehéz bizonyítani a mérgezés tényét. Elmondta azt is, a fagyállós mérgezés a leggyakoribb, ők pedig öt éve hasztalan fáradoznak azon, hogy törvény kötelezze az ablakmosó folyadékok gyártóit arra, hogy egy olcsó vegyület hozzáadásával kellemetlen szagúvá tegyék az édeskés, állatok számára igencsak vonzó illatú fagyállót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik