Belföld

Simonka elismerte: tőlük származik a facebookos „útmutató”

Ami arról szólt, hogy hogyan kell megvédeni a költségvetési csalás gyanújába keveredett fideszes képviselőt.

Elismerte Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, hogy az ő munkatársa készítette azt a nyilvánosságra került dokumentumot, amely arról szól, hogy milyen hozzászólásokkal kell őt megvédeni a Facebookon azután, hogy kiderült, hogy költségvetési csalás gyanújával nyomoz ellene a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az Index megkeresésére a Békés megyei politikus közölte: sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarja az ellene zajló nyomozás tényét. Azt mondta, az Együtt politikusai rendszeresen feljelentik „mondvacsinált ügyekben”, amiről rendszerint a sajtóból szerez tudomást, vagy akkor, amikor megszüntetik az eljárást.

Simonka azt is elmondta, hogy több zárt Facebook-csoport tagja, ahol „a többiek tájékoztatása céljából bárki bármit megoszthat”.

Ez a baráti közösség egy része arra kérte a stábot, hogy segítsenek abban, hogy elmondhassák a véleményüket, a másik része pedig azt kérte, hogy nehogy elharapózzanak az indulatok, csak olyan kommentek jelenjenek meg, amely tűri a nyomdafestéket, és tudomásom szerint egy kolléga vállalta, hogy összegyűjti az eddigi hozzászólásokat, melyeket, ha akartak használtak, ha nem, nem

– közölte, hozzátéve, hogy „kifejezett kérés volt, hogy mindenki szigorúan az igazságot mondja, ahogy ő azt látja”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik