Sport

41 milliót nyert a magyar zsugás a PokerStarson

A Zolisza névre hallgató magyar zsugás második lett a PokerStars patinás Sunday Millionján, közel 180 ezer dollárt, azaz 41 millió forintot nyert.

Több mint nyolcezer induló között jutott második helyig a „Zolisza” névre hallgató magyar kártyás a PokerStars Sunday Millionján. Remek eredményéért hatalmas összeget, 180 ezer dollárt tehetett zsebre – írja a Poker.hu.

8173 zsugás nevezett a világ leghíresebb online versenyére, a minden héten vasárnap megrendezésre kerülő PokerStars Sunday Millionjára. A 215 dolláros befizetésekből 1 634 ezer dolláros nyereményalap jött létre.

A döntőbe bejutott egy magyar játékos is, ráadásul „Zolisza” az első helyről kezdhette meg a finálét. Ez olyan lökést adott neki, amivel nagyszerűen tudott is élni, nem mellesleg párszor a szerencse is a pártjára állt.

Négy főnél még mindig ő rendelkezett a legtöbb zsetonnal, azonban a kanadai „Troizen” (4. hely 82 383 dollár) és a brit „holly17” (3. hely 122 595 dollár) kiejtésével a párbajban már ellenfele, a finn „VanDobeln” vezetett.

Sajnos nem is tartott sokáig a Heads Up, az utolsó partiban a 6-7-8 flopon kerültek allin, a finn 8-6 kétpárral, a magyar A-9 sorhúzóval játszott, ám a turnre egy hatos jött, amivel verhetetlen fullja lett az északi játékosnak.

Zolisza” természetesen így sem búslakodott, 179 806 dollárt tett zsebre, ami nagyjából 41 millió forintot jelent neki, míg a finn 245 ezer dollárral gazdagodott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik