Sport

Michele Caroli vezetésével kezdődik a döntő Velencében

A legtöbb nagyágyú kiesett a versenyből, többségében olaszok alkotják a döntő mezőnyét a WPT Velencén, az élen Michel Caroli kezd majd.

15-en tértek vissza a World Poker Tour Velence negyedik napjára, az élen Marvin Rettenmaier állt, aki egy csúnya partinak köszönhetően lemaradt a döntőről, amit az őt kiejtő olasz Michele Caroli kezdhet majd meg az élről – írja a Poker.hu.

Már csak 8-an voltak versenyben, amikor is Caroli allin ment a K-Q-9-6-7 közös lapokon, Rettenmaier, aki végig emelt a partiban, gyorsan megadta ezt az allint, majd hitetlenkedve látta, ahogy Caroli 10-8 lapjaihoz leesett egy sor az ő A-K-jával szemben.

Rettenmaier ezzel a nyolcadik helyet szerezte meg, amivel korántsem volt boldog, talán a 15020 euró vigasztalhatja őt, amit a szerepléséért felvehetett a kasszánál.

Már csak azért sem lehetett boldog a német játékos, ugyanis nem sokkal később kialakult a döntő, ahol az első helyezett 175 ezer eurót vihet majd haza, és látván a finalisták listáját, egy-két névtől eltekintve nem igazán van köztük jó játékos.

A döntő tehát Michele Caroli vezetésével kezdődhet majd meg, az ismertebb játékosok között az ukrán Alexander Dovzhenko és az amerikai Steve O’Dwyer vannak ott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik