Sport

Turmezey Péter 9 millió forintot nyert

A magyar profi online játékos, Túrmezey „twirlpro” Péter az ötödik helyet szerezte meg a PokerStars Super Tuesday versenyén, amivel 41 ezer dollárt nyert.

Az egyik legsikeresebb magyar online tornajátékos ismét fényes sikert aratott, ma reggelre virradóan ötfős alku után 41 ezer dollárt nyert a PokerStars Super Tuesday versenyén – írja a Poker.hu.

Turmezey Péter, alias „twirlpro” (de sokaknak még „breeth” nicknéven is ismerős lehet), elindult az 1050 dollár nevezési díjú PokerStars Super Tuesday versenyén. Rajta kívül még 432-en próbálkoztak, így a nyereményalap 433 ezer dollár lett, a győztesnek 83 ezer dollár üthette a markát.

Magyar játékosunk közel 10 óra játékot követően bejutott a döntő asztalra, amit a hetedik helyről kezdhetett meg. A rendkívül erős mezőnyű fináléban hat főnél sikerült egyet dupláznia a zsetonjai számán, A-K-lyal múlta felül ellenfele A-Q-ját.

Már csak öten voltak hátra, amikor a játékosnál felmerült az alku kérdése. Közel 20 perces egyezkedés után magyar játékosunk meglehetősen előnyös alkut tudott kötni, közel 9 ezer dollárral többet tudott magának kiharcolni, mint amit a zsetonarányos osztás során kapott volna.

Rögtön az alkukötés utáni első partiban azonban véget ért “twirlpro” versenye, hetes párral ment allin, ellenfele A-K-lyal megadott és sajnos ász és király is érkezett az asztalra, így magyar játékosunk az ötödik helyet tudta megszerezni, amivel 41 ezer dollárt nyert.

A végső győzelmet az ausztrál “dave798111” kaparintotta meg, 56 686 dollárral növelte pókeregyenlegét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik