Sport

Széles Sándor: Tusup nem köszön senkinek, lenézi az embereket

A magyar válogatott már Winsdorban tartózkodik, ahol kedden kezdetét veszi a rövidpályás úszó-világbajnokság. A csapat háza táján van esemény bőven, a legnagyobb vita Hargitay András szövetségi kapitány, valamint Hosszú Katinka és Shane Tusup között zajlik.

A kapitány állítólag kérdőre vonta a háromszoros olimpiai bajnokot Gyárfás Tamás lemondása miatt. Ezt Hargitay tagadta, majd helyreigazítást kért a szerinte álhírt közlő Nemzeti Sporttól. A szakember honlapunknak nyilatkozva elmondta, Tusup senkinek nevezte őt.

A Bors az üggyel kapcsolatban Széles Sándor véleményére volt kíváncsi. A mesteredző előbb Tusupról mondott egy-két érdekeset:

Shane kezd túlzásba esni. Valóban nem köszön senkinek, lenézi az embe­reket. Remek munkát végez Katinkával, de rajta kívül nincsenek eredményei. Egy jó edző nemcsak egy emberrel tud kiemelkedő teljesítményt elérni. A három olimpiai arany szép teljesítmény, ám most kellene szerénynek lenni.

Gyurta Dániel korábbi edzője szerint Hargitayt sem kell félteni, mert ő beleszól olyan dolgokba, melyekhez nem ért:

Hargitay Andrást sem kell félteni. Bármikor próbáltam vele beszélni, nem sikerült, pedig kétszeres olimpiai bajnok edző vagyok. Több kollégámmal is beszéltem Andrásról, és mondták: beleszól olyan szakmai dolgokba, amihez nem ért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik