Közélet

Bedrogozhatták a Győrben meghalt fiatal orvost

orvosi köpeny (orvosi köpeny, orvos, egészségügy, )
orvosi köpeny (orvosi köpeny, orvos, egészségügy, )

A tehetséges, fiatal radiológust vonat gázolta halálra.

“Elgázolt a vasúti átjáróban egy, a síneken tartózkodó ismeretlen személyt a Szabadhegy és Győr között közlekedő személyvonat” – közölte vasárnap a rendőrség. A kisalfold.hu úgy tudja, az áldozat egy tehetséges, fiatal radiológus volt. Az információt Oláh Attila, a Petz-kórház orvos igazgatója megerősítette.

Múlt hét szombaton a radiológiai osztály évzáró ünnepséget tartott. A rendezvény helyszíne a kórház volt, ahonnan a fiatalok – összesen tizenegyen –  elmentek az egyik győri diszkóba. Velük tartott az újonc kolléga is, akit egyébként csendes, visszafogott fiatalembernek ismertek meg. A társaság tehát egy szórakozóhelyen kötött ki, ahol a férfiak fogyasztottak csak alkoholt. Ez azért fontos, mert kis idő után rajtuk látták azt a kollégák-barátok, hogy furcsán, magukhoz képest nagyon szokatlanul viselkednek. Ezért is döntöttek úgy, hogy inkább hazamennek – mondta az igazgató.

A diszkóban aznap sokan voltak, így a csoport szétszakadt. A professzornak azok a kollégák, akik ott voltak, azt mesélték, hogy a fiatalembernél meglehetősen sok pénz volt. Vélhetően mások is látták, amikor fizetett. Amikor a síneken rátalálták a holttestére, már csupán 400 forint volt nála.

A társaság tagjai tehát vasárnap éjjel értek haza. Egy másik orvos, akin a többiek szintén látták, hogy különösen viselkedik, másnap bement a kórházba és önként drogtesztet csináltatott. A vizsgálat háromféle kábítószer-adalékot is kimutatott a vérében, ezért felmerülhet, hogy valamilyen szert keverhettek az italába. Miután mindez kiderült, kérésére a kórház feljelentést tett.

Az áldozat vérmintáját is elemzik, ám az eredményre még heteket várni kell. A lap úgy tudja, az öngyilkosságot a rendőrség kizárta, még vizsgálják a baleset körülményeit. Egyelőre az is kérdéses, hogyan kerülhetett a fiatal orvos a tragédia helyszínére, ugyanis az nem esik útba a diszkó és a nádorvárosi lakóhelye között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik