Közélet

Nyugdíja miatt ölték meg rokonai az ercsi férfit

nyugdíj (nyugdíj, )
nyugdíj (nyugdíj, )

Az áldozat lánya, fia és veje áll bíróság elé. A holttestet közös otthonuk garázsában próbálták eltüntetni.

Vádat emelt az ügyészség a januári, encsi gyilkosság ügyében. A férfinak azért kellett meghalnia, mert rokonai meg akarták szerezni a nyugdíját. Hárman állnak hamarosan bíróság elé: az áldozat fia, lánya, és utóbbi élettársa.

A Fejér Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a két férfi január elején tervezte el a gyilkosságot. A holttest eltüntetéséhez az áldozat fia kimélyítette a garázsban a szerelőaknát, cinkosa pedig másnap közös otthonukban veszekedést provokált, és először ököllel, valamint egy vécépumpa nyelével bántalmazta, majd az egész testén ütlegelte és amikor már a földre került, megrugdosta apósát. Amikor a férfi már nem adott életjelet, társával kivitték a garázsba, az aknába tették és elhantolták.

Az áldozat lánya segített eltüntetni a nyomokat, feltakarította a vért, az édesapja tárcájában talált 90 ezer forintot pedig átadta élettársának és testvérének. Az áldozat fiának februárban és márciusban sikerült felvennie a vágyott nyugdíjat, összesen 188 ezer forinthoz jutottak így. A pénzt közösen felélték.

A főügyészség vádiratában a két férfival szemben előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását, az előzetes letartóztatás elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig történő fenntartását, a harmadik vádlottal szemben pedig haszonszerzés végett elkövetett emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik