Sport

Márciusban beindul az élet a Tropicana Casinoban

Nagyszabású tervekkel állt elő a budapesti Tropicana Casino, asztalszámukat növelve bővítik versenykínálatukat, amivel a nemzetközi porondra is ki kívánkoznak lépni.

Márciustól jelenlegi hatasztalos termét tervezi bővíteni a Tropicana Casino, céljuk, hogy jövőre nemzetközi nagyversenyeket is rendezni tudjanak – közli a Poker.hu.

A budapesti Vörösmarty téren található Tropicana Casino régóta a főváros kedvenc szerencsejáték barlangja, mely az új pókertörvények óta próbálja felizzítani a pókeréletet a kaszinóban. Szeptemberben két 50 ezres, egy százezres, valamint egy 200 ezer nevezési díjú tornát is rendeztek, jövőre viszont ennél is nagyobban gondolkodnak a vezetőségben.

A jelenlegi hat pókerasztalukat 14-re bővítik, így a futó versenyek mellett cash game asztalokat is tudnak majd nyitni szimultán. A felszabaduló asztalokon pedig mellékversenyeket is tudnak majd rendezni, így akár ki is léphetnek az európai színtérre, és nívós nemzetközi versenyek házigazdáivá is válhatnak egyben.

A negyedévente rendezett nagyversenyek mellett a havi kínálat is bővül, várhatóan minden hónapban játszhatunk majd 100 ezer forint, vagy afeletti nevezési díjú tornákat, és rendszeresek lesznek az 50 ezres, illetve kisebb beülővel rendelkező megmérettetések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik