Sport

Viktor Blom első élő tornagyőzelme

A fiatal Viktor „Isildur1” Blom első tornagyőzelmét stílusosan a világ egyik legdrágább nevezési díjú versenyén aratta, 1,2 millió dollárt tehetett zsebre.

A PCA 2012 Super High Roller mellékversenyt az online póker már-már legendásnak számító játékosa, a még mindig csak 21 éves Viktor „Isildur1” Blom nyerte meg, amivel első élő tornagyőzelmét aratta a svéd zsugás – írja a Poker.hu.

Mindössze 39-en neveztek a PokerStars Caribbean Adventure 100 ezer dolláros nevezési díjú Super High Roller versenyére, csupa-csupa sztárjátékos ült asztalokhoz, egyetlen egy magyar versenyzőt fedezhettünk fel az indulók között, a magas nevezési díjú versenyeken már-már visszatérő vendégnek számító Demján Sándort.

Sajnos Demján nem jutott tovább az első játéknapról, ahova 18-an kvalifikálták magukat, köztük a tavalyi PCA főverseny győztes Galen Hall is, aki végül a második napon a legtöbb zsetonnal jutott a döntő asztalra.

Abba a nyolcfős fináléba, ahova szinte csak profi zsugásnak sikerült bejutnia, azonban még hárman nem örülhettek, ugyanis csak 5 játékost díjaztak. Végül Daniel Negreanu, Jonathan Duhamel, Galen Hall ért pénzbe, azonban a párbajt nem ők, hanem Viktor Blom és az amerikai Dan Shak játszhatták.

Ezt a párbajt végül az első tornagyőzelmére készülő Blomnak sikerült megnyernie, a mindössze 21 éves játékos ezzel az internet mögül betört az élőkaszinós póker világába is, és ha a tudása legjavát tudja innentől nyújtani, akkor még rengeteget hallhatunk majd a kócos hajú fiatal svéd kártyásról.

PokerStars Caribbean Adventure Super High Roller végeredménye:
1.hely: Viktor Blom – 1 254 400 dollár
2.hely: Dan Shak – 846 700 dollár
3.hely: Galen Hall – 470 400
4.hely: Jonathan Duhamel – 313 600 dollár
5.hely: Daniel Negreanu – 250 900 dollár


Viktor Blom a győztes utolsó parti után:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik