Bóna Gyula elmondta, hogy a nyomozóhivatal adatai szerint a gyanúsítottak hamisan igazoltak alibit a rendőröknek a nyomozóhatóság és a bíróság előtt, s e célból fiktív kihallgatási jegyzőkönyvet is készítettek.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy egy bátonyterenyei rendőrt 2 év 4 hónap, egy másikat 2 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, harmadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélte januárban a Nógrád Megyei Bíróság, mert a rendőrök hivatali eljárásuk során bántalmazták egy bátonyterenyei család több tagját.
Hozzátette: ezt követően a megyei bíróság áprilisban tett feljelentést az ügyhöz kapcsolódóan hamis tanúzás és más bűncselekmények miatt. Bóna Gyula közlése szerint a nyomozóhivatal vádemelési javaslatot tett, s a Balassagyarmati Városi Ügyészség várhatóan a nyári törvénykezési szünet után nyújtja be a vádiratot a bírósághoz.
Elmondta: a 15 gyanúsított ellen büntető ügyben elkövetett két rendbeli hamis tanúzás bűntette miatt folytatták az eljárást, ez 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A jogerősen elítélt két rendőrt, Radics Gábort és Szeberényi Gézát pedig hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják, ezért őket 5 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. Bóna Gyula tájékoztatása szerint a 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt Radics Gábor körözés alatt áll, családjával ugyanis ismeretlen helyen tartózkodik.
