Nagyvilág

Martin Schulzért hullajt könnyeket Juncker és Tusk

Az uniós vezetők szerint a leköszönő EP-elnök Berlinben is hasznos munkát végez majd Európa érdekében.

Sajnálkozását fejezte ki az Európai Bizottság és az Európai Tanács vezetője is amiatt, hogy az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz úgy döntött: a német szövetségi parlamentben vállal tisztséget, így elindul a jövő évi választáson.

Nem volt könnyű döntés. Mostantól nemzeti szinten küzdök az európai projektért, de az értékrendem nem változik

– mondta a Brüsszelből távozó német szociáldemokrata politikus.

Jean-Claude Juncker a Politico kérdésére úgy kommentálta Schulz döntését, hogy berlini tevékenysége is hasznos lesz. A leköszönő elnököt meggyőződéses és meggyőző európainak nevezte. Donald Tusk azt mondta, kiváló és érdekes volt a közös munka Schulzzal, aki szerinte a német politikában is hasonlóan hatékony lesz, mint Brüsszelben.

Sem Juncker, sem Tusk nem válaszolt arra, hogy lemondanak-e, ha az Európai Parlament élére másik politikai családból érkezik új elnök. Juncker viccelődve Tuskra mutatott, és azt mondta: „ő le fog”.

Egyébként Juncker és Tusk is a jobbközép Európai Néppárt tagja, míg Schulz az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéből érkezett. A Der Spiegel értesülése szerint Juncker zárt ajtók mögött mégis felvetette, hogy távozna, ha Schulz helyére konzervatív elnököt választanak. (Politico)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik