Voigt Erzsébet Viktória, az MKSZN tudományos tanácsadójának elmondása szerint a Magyarországon 5-6 éve jelenlévő dióburok fúrólégy a szomszédos, délnyugat-európai országokból érkezett hozzánk. Kártétele barnás elszíneződést okoz a dióhéjon, ami gyengíti az export dió minőségét, a héjas dióval szemben ugyanis minőségi követelmény, hogy szép, világos és foltmentes legyen.
A rovar a dió burkában okoz kártételt, a dió belsejébe ritkán hatol be. A károsított burok azonban kaput nyithat a kórokozók megtelepedésének, a gombás és bakteriális megbetegedésnek, a fertőzött termés pedig sok esetben érés előtt lehullik a fáról – magyarázta a szakember.
Védekezni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által engedélyezett vegyszerekkel lehet, de a hosszú rajzási idő miatt legalább ötszöri kezelésre van szükség, ami már nem teszi gazdaságossá a termesztést.
A kártevő a Dunántúlon fordult elő az idén, Zala és Somogy megyében okozta a jelentősebb fertőzést. A dióburok fúrólégy jelenlétét az Alföldön és a Tiszántúlon még nem mutatták ki, ezeken a területeken a termés jelentős csökkenése elsősorban a fagykárnak tudható be.
Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke, a gyümölcs főbizottság vezetője az MTI-nek elmondta,
Tavaly mintegy 2,0-2,5 ezer tonna diót szedtek le a diófákról. A magyar héjas dió 70-80 százaléka exportra kerül, míg a fennmaradó hányadot tört dióként – dióbélként – értékesítik belföldön. (MTI)