Sport

Paprikás visszavágó 28 millió forintért

póker (póker, )
póker (póker, )

Újra megrendezik a botrányba fulladt World Series of Poker Europe vegyes lebonyolítású versenyének párbaját Brandon Cantu és Jon Aguiar között.

Az amerikai Brandon Cantu szerint a szervezők fosztották meg őt a világbajnoki címétől, amit gyakorlatilag tálcán adományoztak át a portugál Jonathan Aguiarnak. Utóbbi a sorozatos támadások hatására elvállalta a visszavágót, a tét az első és második helyet elválasztó 130 ezer dollár lesz – írja a Poker.hu.

2012 szeptember végén rendezték a WSOPE-t, azaz a World Series of Poker Europe-ot, melynek ötös számú versenye kisebb botrányba fulladt, ugyanis a párbajozó Brandon Cantu szerint a szervezők mindenben az ellenfelei kérésének megfelelően döntöttek.

Történt ugyanis, hogy a végső Heads Up olyan hosszúra elnyúlt, hogy a meccs helyszínéül szolgáló cannes-i Majestic kaszinót be kellett zárni, a francia törvények szerint ugyanis az csak reggel hatig lehet nyitva.

Végül a szervezők kétnapos csúszással rendezték meg a meccs folytatását, ami alatt Cantu szerint ellenfele teljesen fel tudta magát frissíteni, valamint a pókeres haverjaival megfelelően fel tudtak készülni Cantu játékából.

Az amerikai zsugás jóslata beigazolódott, ugyanis Aguiar megfordította az állást, és meg is szerezte a 336 ezer dollárt érő bajnoki címet.

Ez természetesen kiverte a biztosítékot Cantunál, aki visszavágót követelt, elégedetlenségének pedig többször is szót adott, így Aguiar végül némileg dacból, némiképp a nyomás hatására elfogadta a kihívást.

A szeptemberi döntőben többször is összeszólalkozó játékosok így minden bizonnyal paprikás meccset fognak vívni november 7-én a Las Vegas-i Aria kaszinóban. A szópárbaj természetesen folytatódott is, Aguiar twitterére kiposztolt képen a megszerzett világbajnoki karkötőjével hencegett: „Kéred Brandon Cantu? Gyere és vedd el!” – írta ki a csiripelős oldalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik