Sport

Húsz magyar a WSOP Main Event második napján

Egy kivételével az összes magyar nevező továbbjutott a WSOP 10 ezer dolláros főversenyének második napjára.

Félelmetesen jól szerepelnek eddig a magyar játékosok a World Series of Poker főversenyén, a 10 ezer dolláros Main Eventen, ugyanis a 21 nevezőből csak egy honi zsugásnak kellett távoznia – írja a Poker.hu.

A tavalyi főversennyel ellentétben három – és nem négy – selejtezőnapot rendeztek a WSOP Main Eventen, ami a nevezők számában csak kis csökkenést mutatott, a tavalyi 6865 fővel szemben idén 6598 játékos mérettette meg magát.

A nyereményalap ezzel 62 millió dollárra nőtt, amiből 666 játékos veheti ki majd a részét, a győztes 8 és fél millió dollárral gazdagodik.

Az 1/A jelzésű napon négy magyar indult, mindannyian kvalifikálták magukat, Vizsnyiczai Zsolt 83 850, Szécsi Norbert 37 725, Ölvedi Artúr 30 300, míg Tóth Redmond 17 450 zsetont gyűjtött.

Az 1/B jelzésű selejtezőnap még sikeresebb volt, ugyanis mind a hat magyar továbbjutott, Kwaysser Valdemár „Luigi” Ákos 93 925, Stumpf „Royalize” András 76 600, Tóth Richárd 61 725, Sajevics „Gusparov” Péter 45 325, Botond „birs320” Balázs 17 325, valamint Havasi Csaba 15 250 zsetonnal.

Rég nem indult tehát ilyen kedvező jelekkel magyar szempontból a világbajnokságok főversenye, az 1/C játéknap azonban erre is rátett még egy lapáttal, ugyanis 11 indulóból csak Drágár Péternek nem sikerült kivívni a továbbjutást.

Szabó Krisztián 86 875, Kovács „and217” András 80 175, Lendvai Tamás 63 725, Kamarás Péter 59 225, Koroknai András 37 225, Turmezey „breeth” Péter 36 000, Traply „Bélabácsi” Péter 35 525, Biri Balázs 28 425, Váradi Csaba 20 150 és Czuczor „noirduck” Márton 9300 zsetonnal jutott tovább.

Összesen 2300 játékos kvalifikálta magát a folytatásra a világ minden pontjáról, de reméljük, a végén mi magyarok örülhetünk majd a legjobban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik