Nagyvilág

Dollármilliókkal támogatja Soros a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelmet

Azt mondta, adománya nem Trump elleni kiállás, de a kampányban tett kijelentések okolhatók a közelmúlt történéseiért.

Tízmillió dollárt adományoz Soros György arra, hogy szembeszálljanak az amerikai elnökválasztás óta elszaporodott gyűlölet-bűncselekményekkel, amelyek a bevándorlókat és kisebbségeket veszik célba. A befektető azt nyilatkozta: mélyen nyugtalanítja a több száz eset, amelyről beszámoltak, és tenni kell valamit, hogy visszaszorítsák a választási kampányban elszabadult „sötét erőket”.

A liberális ügyek támogatása iránt elkötelezett Sorost gyakran támadják konzervatív oldalról azért, hogy pénzügyi befolyást gyakorol a politikára. A befektető azt mondta: mostani adománya nem Donald Trump elleni kiállás, de

úgy gondolja, hogy Trump és az őket támogatók kijelentései, melyeket az elnökválasztási kampányban tettek, közvetlenül felelőssé tehetők a közelmúlt történéseiért.

A Nyílt Társadalomért Alapítvány a tervek szerint ötmillió dollárral támogat jogvédő szervezeteket és közösségeket annak érdekében, hogy hatékonyan szálljanak szembe a gyűlölködő megnyilvánulásokkal és segíthessék azok áldozatait. Emellett jelentős összeget fordítanak arra, hogy nyomon követhetőek legyenek a gyűlölet-bűncselekmények a hatóságok számára.

Az FBI által múlt héten közzétett adatok szerint az elmúlt egy évben közel 67 százalékkal nőtt az Amerikában élő muszlimok ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények aránya, és hat százalékkal az összes csoport ellen elkövetett cselekedeteké. A muszlimok mellett a bevándorlókat, feketéket, melegeket atrocitások érik az iskolában, utcán, templomokban, a szóbeli fenyegetéstől kezdve a fizikai támadásig. De Trump támogatóit is érik atrocitások, 27 ilyen esetről kapott bejelentést a Southern Poverty Law Center.

New York állam demokrata kormányzója a héten bejelentette, hogy új rendőrségi egységet hoznak létre, hogy felvegye a harcot az elszaporodó gyűlölet-bűncselekményekkel.

Trump egyébként a választás után, a CBS-en sugárzott tévéinterjúban azt mondta: szomorúan értesült arról, hogy a támogatói kisebbségekre támadtak választási győzelme után, és arra kéri őket, hogy hagyják ezt abba. Kedden pedig a New York Timesnak nyilatkozva elhatárolódott az úgynevezett „alt-right” csoportoktól. (The New York Times)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik