Közélet

Gyerekekre és tinikre vadászik egy férfi Pest megyében

pomázi szatír (pomázi szatír)
pomázi szatír (pomázi szatír)

Az ismeretlenről fantomkép készült. A rendőrség segítséget kér, hogy el tudják kapni.

Lányokat szólított le, majd próbált közeledni hozzájuk egy fiatal férfi Pest megyében. Az ügyben szexuális visszaélés miatt indult eljárás, az ismeretlen alakot azonban még keresik.

A megyei rendőr-főkapitányság szombati közlése szerint a fiatalember október 21-én, délután 4 óra körül lépett oda egy 12 éves lányhoz Pomázon, a Gábor Áron utcában. Megszólította a hazafelé tartó gyereket és megkérdezte, hogy elmegy-e vele fagyizni. Ezután arcon puszilta őt, a lány viszont ijedtében elszaladt.

Másnap, délután fél 2 körül – ugyancsak Pomázon – a Kubinyi utcában ment oda egy 16 éves tinédzserhez. Megszólította, majd próbálta megfogni a fenekét. A lánynál volt egy esernyő, azzal ütött felé. A fiatal férfi ezután elmenekült.

Az ismeretlen tettes egy 18-25 év közötti, 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja hosszú, göndör, barna színű. Arca borostás. A bűncselekmény elkövetésekor kék színű farmernadrágot és sötét baseballsapkát viselt, valamint egy fekete színű mountain bike kerékpárral közlekedett.

A keresett fiatalemberről grafika készült:

Fotó: police.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Szentendrei Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-28-83-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ,,Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik