Közélet

Farkas Flórián szerint azért ütik, mert félnek a sikerétől

Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke nem tervezi, hogy visszavonul az ellenzék támadásai miatt. “Nincs mitől félnem, nem bujkálok” – nyilatkozott a Magyar Időknek.

A lap szombati számában publikált interjúban azt mondta, nemcsak személyét, hanem az egész cigányságot támadják, próbálják megosztani őket. Úgy vélekedett, hogy a “hadjárat” az önkormányzati választás után kezdődött, miután a Lungo Drom mindenhol nagyon komoly eredményt ért el, ahol jelöltet állított.

A Fidesz körülbelül 3500, mi pedig 2400 helyet fogtunk, míg az utánunk következő Jobbik csak 468-at. Ez azt jelenti, hogy sikerült a magyarországi cigányságot egy saját közösségi érdekeit felismerő és azt képviselő, kikerülhetetlen politikai tényezővé szervezni.

Szerinte mindehhez egy sikeres felzárkózási program párosul, amelyet a kormánnyal együttműködésben hajtanak végre, míg az előző kormányok romastratégiája abban merült ki, hogy segélyen tartották a cigány közösségeket, hogy azok minél kiszolgáltatottabbak legyenek az aktuális hatalomnak.

Ezért is ütnek minket!

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működése Farkas Flórián szerint nem kerülhet veszélybe amiatt, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) úgy határozott, visszafizetteti az ORÖ-val a Híd a munka világába programra felvett 1,6 milliárd forintot.

“Ha a szervezet jól gazdálkodik, a működéssel sem lesz gond. Az viszont elképzelhető, hogy a visszafizetés menetét újra kell gondolni. Meg kell vizsgálni, hogy milyen konstrukcióval, átütemezéssel lehet könnyíteni a helyzeten” – reagált arra, hogy az a hír járja, nem tudják teljesíteni, amit az Emmi elvár tőlük.

A képviselő szerint a Híd a munka világába program akkor romlott el, amikor összeférhetetlenség miatt lemondott az ORÖ elnöki posztjáról. A projekt akkor rossz kezekbe került – mondta.

Arra a felvetésre, hogy egy kiszivárogtatott hangfelvétel szerint neki is szerepe volt Hegedűs Istvánnak, a ORÖ volt elnökének megbuktatásában, közölte: Hegedűst nem buktatta meg senki, lemondott tisztségéről. Az ORÖ-ba kétharmaddal bekerült Lungo Drom elnökeként azonban természetesen figyelemmel kíséri a szervezet munkáját, és odafigyel a szervezet képviselőire – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik