Nagyvilág

„Terrorgyanús” cseheket fogtak Törökországban

A törökök által ellenségesnek minősített kurdokkal harcoltak az Iszlám Állam ellen.

Terrorszervezethez való csatlakozással vádolnak Törökországban két cseh állampolgárt – erről a cseh külügyminisztérium szóvivője számolt be.

Michaela Lagranova elmondta: a két személyt a török-iraki határon fogták el több mint egy hónappal ezelőtt. A török hatóságok szerint a Kurd Népvédelmi Egységekhez csatlakoztak, amely együttműködik az Egyesült Államokkal az Iszlám Állam elleni harcban, Törökország viszont terroristaként kezeli tagjait.

A külügyminiszter közölte: a cseh kormány ügyvédjükön keresztül tartja a kapcsolatot a letartóztatottakkal, és mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy elérjék kiadatásukat a Cseh Köztársaságnak.

A török kormánypárti Daily Sabah szerint a két cseh Miroslav Farkas és Marketa Vselichova, akik korábban már több cseh sajtóinterjúban kifejezték támogatásukat a kurd erők felé. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik