A Világgazdaság birtokába jutott dokumentumok arra utalnak, hogy a Pannonplastban részesedést szerző Britton olyan kereskedelmi képviselettől kapta a felvásárláshoz szükséges pénz jelentős részét, mely jog szerint nem is létezhetne, hiszen az általa képviselt írországi cég évekkel ezelőtt megszűnt.
Az ír Montrade vállalat ugyanis 2000 decemberében megszűnt, kereskedelmi képviseletét azonban csak ez év március 19-én törölték a cégbírósági nyilvántartásból. A Britton viszont ezen a kereskedelmi képviseletén keresztül értékesítette a nagyváradi Lotus Plazaban lévő részesedésének egy részét. Mészáros János, a Bretton ügyvezetője szerint mindez azt igazolja, hogy nem szorultak állami tulajdonú cég forrásaira.
Az ír Montrade vállalat ugyanis 2000 decemberében megszűnt, kereskedelmi képviseletét azonban csak ez év március 19-én törölték a cégbírósági nyilvántartásból. A Britton viszont ezen a kereskedelmi képviseletén keresztül értékesítette a nagyváradi Lotus Plazaban lévő részesedésének egy részét. Mészáros János, a Bretton ügyvezetője szerint mindez azt igazolja, hogy nem szorultak állami tulajdonú cég forrásaira.
Ajánlott videó
- 10:30 Mégsem kap türelmi időt Magyar Péter kormánya: ítéletet mondanak Magyarországról a hitelminősítők
- 10:28 Egri Viktor: Neymarnak tényleg ennyi volt – legalábbis egy meccsen biztosan
- 10:00 Nincs szükség minden kórházban szülészetre a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint
- 09:59 Megették az ország legnagyobb pizzáját Marcaliban, 450 ezer forintot kapott érte három férfi
- 09:49 Többeket váratlan utazásra vitt Katz Dávid
- 09:43 Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin
- 09:41 Lábas Viki: A Margaret Island lezárása egy teljes identitásválságot jelentett nekem
- 09:39 Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is, megszólalt az agrárminiszter
- 09:37 A Magyar-kormány megkezdi a magyar-ukrán tárgyalásokat a kárpátaljai kisebbség jogairól
- 09:24 James Bondként ábrázolta a Fehér Ház hivatalos közösségi oldala Trumpot egy fotón
- 09:03 5,5 millióra büntették Pócsot, amiért megperzselt disznóra írta Ruszin-Szendi nevét
- 08:56 Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell
- 08:55 „Úgy gondoljuk jónak, ha nem maradok” – távozik Paksról a válogatott csatár
- 08:54 Molnár Áron: Birtokunkban van egy bizonyíték az eddigi legsúlyosabb tiltott kampányfinanszírozásról
- 08:51 Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét
- 18:55 John Travoltával nem lehet bírni: ezúttal talpig feketében lopta el a show-t Cannes-ban
- 06:30 Egy tévériport mentette meg az utcán élő brit férfi életét
- 18:00 Magyar feljelentést tesz, miután ledarált iratokra és Fidesz-reklámanyagokra bukkant Lázár volt minisztériumában
- 08:51 Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét
- 06:40 Hegedűs Zsolt a hantavírusról: Ez nem COVID 2.0
- 06:07 Győzteseket hirdettek az Exatlon Hungary 5. évadában
- 21:49 Egy idahói repülőbemutatón ütközött két F-18-as, összeakadva csapódtak a földbe
- 08:00 HVG: Varju László is pályázik a DK elnöki posztjára
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 18:38 Stana Alexandra az első gyerekével várandós
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
