Élet-Stílus

Nem is sejtjük, mekkora kárt okozunk magunknak a mobilozással és a tabletezéssel

Szemfáradtságot, hát-, nyak- és fejfájást, fokozott idegrendszeri terhelést, látásromlást okozhat a digitális eszközök, köztük az okostelefonok, tabletek, laptopok túlzott használata a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek szerint, akik úgy látják, 21. századi népbetegségről van szó.

A lap keddi számában azt írja, hogy a felnőttek több mint 90 százaléka legalább 2, míg a 18-29 évesek fele legkevesebb 9 órát tölt digitális eszközök használatával.

Az archoz közel tartott okoseszközök és a környezet közötti állandó fókuszváltás a szem számára megerőltető, az alkalmazkodóképessége gyengül. A terhelés következtében sokaknál jelentkezik a szemfáradtság (asztenópia), a túlerőltetés vagy számítógéplátás-szindróma. Sipos Anita optometrista a lapnak elmondta: folymaatosan, túl közelről és túl sokáig nézzük a különböző fényerejű kijelzőket, a szemet ilyenkor erős fényhatás éri, ráadásul azzal is megerőltetjük szemünket, hogy

gyakran félhomályban használjuk az okoseszközöket. 

Nem a légkondi, nem a munka

A terhelésben a legérintettebb az úgynevezett Y generáció, a 17-36 évesek. Egy angol felmérés szerint már minden kilencedik fiatal szenved az eszközök figyeléséből fakadó szemfáradtságtól.

Szakemberek szerint sokan nincsenek tisztában a rájuk leselkedő veszéllyel, és sokszor a munkára, vagy a légkondicionálóra fogják a gondjukat, pedig a szemük és az idegrendszerük azért fárad, mert folyamatosan közelre fókuszálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik