Közélet

Vona alkut kötött Lázárral

E-ügyért cserébe egy másik e-ügy.

Van két tök különböző parlamenti ügy: a Fidesz az e-közmű-szabályozásban szeretne kétharmados törvényt módosítani, a Jobbik pedig kiszabadítaná a nemzeti dohányboltokból az e-cigit. Alku kérdése a megoldás.

Mint a kétharmados törvényeknél szokás, a minap ötpárti egyeztetésre került az e-közmű-szabályozásnak (abba most ne menjünk bele, hogy ez micsoda, a lényeg, hogy Brüsszel cseszteti ez ügyben Orbánékat) a kormány által javasolt módosítása. Eleinte úgy tűnt, nem lesz meg a szükséges ellenzéki támogatás, ám a Jobbik néhány technikai korrekciót kért a szövegen, amit a fideszesek elfogadtak.

Úgy tudjuk, ezt követően Vona Gábor múlt hétfőn a parlamenti patkóban odaballagott Lázár Jánoshoz, és miközben a háttérben épp egy interpelláció hangzott el, jelezte, bizonyos feltételekkel hajlandó megszavazni az e-közműves módosítást.

A feltétel pedig az, hogy a Fidesz-KDNP-frakció, eredeti tervével ellentétben, az elektromos cigaretta árusítását ne korlátozza a nemzeti dohányboltokra.

E-cigit az e-cigi-boltból

Az alku megköttetett. Így, ha csak egy új szempont nem írja felül a megállapodást, egyrészt módosul az e-közmű-szabályozás, másrészt rövidesen a dohánytörvény módosítása garantálja majd, hogy a jelenleg körülbelül százhúsz e-cigaretta-szaküzletben is kapható lesz a termék. (Természetesen továbbra is feltétel lesz, hogy kiskorúak ne férhessenek hozzá.)

Az ügy jobbikos gazdája, Szávay István nem tud alkuról, kérdésünkre ma azt valószínűsítette:

A fideszesek beláthatták, hogy az elektromos cigaretta egyáltalán nem káros az egészségre. Meg ott van az is, hogy bizniszt akarnak csinálni belőle.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Szávay úgy tudja, a kormány jövedéki adót kíván kivetni az e-cigire.

Konkrétan hatvanöt forintot milliliterenként. Plusz maradna, hogy minden egyes új terméket, legyen az új íz, új kiszerelés, új töménység, továbbra is kötelező lesz bevizsgálni, aminek díja közel félmillió forint.

Szávay megjegyezte, módosító indítványt adott be arra, hogy a jövedéki adó ne hatvanöt, csupán ötven forint legyen.

A nyelv is fejlődik: elektromoscigaretta-lobbi

Kormányoldali illetékest is kérdeztünk, tőle azt a summázatot rögzítettük, hogy:

Fogalmunk sincs, miért ilyen fontos ez az ügy a Jobbiknak. Csak arra tudunk gondolni, hogy megvette őket az elektromoscigaretta-lobbi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik