Foci

Storck véresen komolyan veszi az Andorra elleni vb-selejtezőt

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott alaposan felkészült és örömet akar szerezni szurkolóinak vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Gera Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik, az ő játéka kérdéses, talán a mai gyakorlás után kiderül, tudja-e vállalni a szereplést. Nagyon erős csapattal szeretnénk kiállni Andorra ellen, minden pályára lépő játékostól azt várom, hogy bizonyítson

mondta a telki edzőközpontban tartott szombati sajtótájékoztatón a német szakvezető, aki az MTI kérdésére kifejtette, noha ezúttal több fiatal játékos is a keretben van, ők elsősorban kedden, a svédek elleni barátságos mérkőzésen juthatnak szóhoz, Andorrával szemben az alapcsapatát küldi pályára.

Legutóbb egyébként a Feröer-szigetek elleni vb-selejtezőn hiányzott Gera Zoltán, akkor eléggé megérezte ezt a csapat. Vasárnap azonban nélküle is hozni kellene a meccset, Andorra az eddigi selejtezőkben egy győzelmet és két döntetlent tud felmutatni a megannyi vereség mellett, ezeket a bravúrokat is a 2006-os vb-selejtezőben érte el.

Storck beszélt az elmúlt napok esős időjárásáról is, szerinte nem lesz felázott a pálya, mert a Groupama Aréna sok vizet elbír, ugyanakkor nedves talajon gyorsabb a labda, így játékosainak többet kell majd mozogniuk.

Gyurcsó Ádám úgy vélte, a pireneusi miniállam együttese védekezni jött Budapestre, a hátsó alakzatát többek között úgy lehetne megbontani, hogy jól használják majd a széleket. A lengyel Pogon Szczecin szélsője eredményes és hatékony támadó játékot vár a magyar válogatottól.

Korhut Mihály, az izraeli Hapoel Beer Sheva védője több gólos sikerben reménykedik, de tippelni nem akart.

A magyarok három forduló után négy ponttal a harmadik helyen állnak a csoportban a százszázalékos és hozzájuk hasonlóan Eb-nyolcaddöntős svájciak, továbbá a hatpontos, Európa-bajnok portugálok mögött. A kilenc hatosból az első helyezettek jutnak ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezős párharcban dönt a másik négy európai résztvevőről.

A Magyarország-Andorra találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

A várható kezdő az MTI szerint

Gulácsi Péter – Fiola Attila, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Elek Ákos – Gyurcsó Ádám, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám

Ajánlott videó

Olvasói sztorik