Sport

Az összes magyar kiesett

Póta Georgina, Tóth Krisztina (póta georgina, tóth krisztina, )
Póta Georgina, Tóth Krisztina (póta georgina, tóth krisztina, )

A párizsi asztalitenisz-világbajnokságon pénteken délelőtt, nagy csata után a Póta Georgina, Tóth Krisztina duó is búcsúzni kényszerült a női párosok nyolcaddöntőjében.

A magyar kettős jól kezdett a hatodik helyen kiemelt japán Fudzsi Hiroko, Vakamija Miszako egység ellen, az első szettet megnyerte, a folytatásban azonban már a rivális akarata érvényesült, így Pótáék 2-1-es hátrányba kerültek. A negyedik játszmában fej fej mellett haladtak a felek, majd a magyarok előbb szettlabdát hárítottak, s aztán kiegyenlítették a játszmaarányt.

Az ötödik felvonás volt az addigi legegyoldalúbb, Tóthék magabiztosan gyűjtögették a pontokat, miközben a japánok csupán három labdamentet tudtak megnyerni, így néhány pillanat alatt 3-2-re már a magyarok vezettek. A hatodik szett is jól indult Pótáék szempontjából, 7-4-re elhúztak, majd 9-8-nál csupán két pontra voltak a mérkőzés megnyerésétől, s így a negyeddöntőbe jutástól, de az ellenfél végül fordítani és egyenlíteni tudott.

Ez összetörte a magyarokat, akik a döntő játszmában már kevés ellenállást tanúsítottak, így elmaradt a bravúr, s Fudzsi és Vakamija jutott a legjobb nyolc közé, ahova egyébként csak ázsiai egységek kerültek.

Pótáék győzelme, a legjobb nyolc közé jutása mindenképpen a bravúr kategóriába tartozott volna, így szereplésük, ahogy a teljes magyar csapaté, a tisztes helytállás kategóriába tartozik.

Asztalitenisz világbajnokság, női páros, nyolcaddöntő, eredmény:

Fudzsi Hiroko, Vakamija Miszako (japán)-Póta Georgina, Tóth Krisztina 4-3 (-7, 11, 4, -11, -3, 9, 5)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik