Sport

Felemás nap az asztalitenisz-vb-n

Mindhárom magyar női játékos sikerrel vette a keddi első fordulót egyesben Rotterdamban, Jakab János és Kosiba Dániel ugyanakkor kiesett.

Lovas Petra egy francia, Tóth Krisztina egy brazil, Póta Georgina pedig egy holland riválison kerekedett felül, egyformán négy játszmában. Győzelmük azért is volt nagyon fontos, mert így szinte biztos, hogy a vb után elkészülő világranglistáról hármuk közül ketten kvótához jutnak a jövő évi, londoni olimpiára. Mindhárman szerdán folytatják szereplésüket egyesben, Lovasra a második körben a lehető legnehezebb ellenfél, a világranglista-vezető kínai Li Hsziao-hszia (Li Xiaoxia) vár.

“Jól játszottam nagyon, éreztem a játékot, ezért lett sima a vége. Egy világbajnoki nyitómérkőzés azért mindig más, mindig nehezebb, de most a második kör lesz az igazán nehéz, mert a világranglista-vezetővel játszom. Úgy tudok akár csak poénokat is csinálni, ha elengedem a kezem. Nekem a maximumot kellene nyújtanom ahhoz, hogy egyáltalán partiban lehessek” -nyilatkozta Lovas.

A vb honlapja szerint a kvalifikációban négy meccset nyerő Kosiba közel volt a bravúrhoz, két meccslabdája is volt a japán Csan ellen, de végül 4-3-ra kikapott. Jakab 0-3 után még szépített a cseh Prokopcovval szemben, a vége azonban 4-2-es vereség lett.

Eredmények
férfi egyes 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Csan Kazuhiro (japán)-Kosiba Dániel 4-3 (5, -6, -10, 7, -9, 11, 3)
Dmitrij Prokopcov (cseh)-Jakab János 4-2 (6, 7, 10, -10, -8, 8)

női egyes 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Lovas Petra-Aurore Dessaint (francia) 4-0 (3, 8, 5, 7)
Tóth Krisztina-Ligia Silva (brazil) 4-0 (7, 8, 9, 6)
Póta-Yana Timina (holland) 4-0 (7, 4, 8, 7)

Mindeközben az is előldt, hogy 2014-ben Tokió ad majd otthon a csapatok világbajnokságának. Az már korábban biztossá vált, hogy jövőre Dortmundban lesz a csapat-vb, míg az egyéni tornát Párizs látja majd vendégül két év múlva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik