Közélet

Egymásra mutogatnak az ároktői gyilkosok

aroktoi(960x640)(2).jpg (ároktői)
aroktoi(960x640)(2).jpg (ároktői)

A másodrendű vádlott azt mondta, fél iskolázatlan társairól, az ötödrendű vádlott pedig azt állítja, ő csak sofőr volt, nem ölt meg senkit.

Az utolsó szó jogán hétfő délelőtt beszélhettek az ároktői banda tagjai. A másodrendű vádlott – aki korábban magára is, társaira is terhelő vallomásokat tett – egyebek mellett azt mondta, cinkosai iskolázatlansága és italozása vezethetett a brutális támadásokhoz, emellett beszélt arról is, hogy félt tőlük.

’Tisztelt Bíróság én szeméj szerint nem tartom magam ártatlanak de az biztos, hogy én egyetlenegy lakásnálsem jártam” – olvasható a papíron, amelyről felolvasta közlendőjét R. Elemér. Hozzáfűzte, „úgylátom és gondolom, hogy az iskolázatlanságúknakis köszönhető ez az egész”.

Fotó: MTI

Az ötödrendű vádlott ugyanakkor azt hangoztatta, hogy ő csak két helyszínen volt “figyelő”, és úgy tudta, lomtalanításhoz vagy vasat lopni mennek.

A több idős ember haláláért felelős rablóbanda ügyében délután 1 órakor hirdetnek ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik