Sport

EU-támogatással népszerűsítették az asztaliteniszt

Európai uniós támogatás segítségével népszerűsítették a rendszeres testmozgást és az asztaliteniszt a zuglói általános iskolások körében.

A főváros XIV. kerületében működő kilenc tanintézmény összesen 63 – ötödikes és hatodikos – diákja vett részt abban a magyar sport területén példaértékű összefogással megvalósult projektben, amely fél éven át tartott, és a hétfői napon lezajlott díjkiosztóval zárult.

“A programsorozattal az volt a célunk, hogy az asztaliteniszen keresztül megszerettessük a sportot a helyi gyerekekkel, javítsuk az egészségi állapotukat, illetve felhívjuk a figyelmüket a helyes táplálkozásra” – foglalta össze a főbb célokat Herendi Iván projektigazgató, a 25-szörös bajnok BVSC szakoszály-igazgatója a díjkiosztóval egybekötött sajtótájékoztatón.

“A projektre azért volt szükség, mert a mai gyerekek köztudottan nagyon mozgásszegény életmódot folytatnak, és általában túlsúlyosak. A program elején és végén is végeztünk állapotfelmérést náluk, s ez kimutatta, hogy a résztvevőknek fél év alatt átlagban egy kilóval nőtt az izomtömegük, és jelentősen javult a fizikai állapotuk. Nem az volt a cél, hogy világbajnokokat neveljünk belőlük, mert ehhez az ötödikesek és hatodikosok már idősek. A projektben résztvevők viszont ezentúl bármikor ingyen lejöhetnek hozzánk, a BVSC-be pingpongozni, és reméljük, barátaik körében is elmesélik pozitív élményeiket, s ennek hatására egyre többen jelentkeznek majd asztaliteniszezni a BVSC-nél a helyi gyerekek közül”

A projektvezető elmondta, hogy egy profi pályázatíró cég segítségének köszönhetően sikerült EU-s társfinanszírozáshoz jutniuk, s az Új Széchenyi Terven, valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terven keresztül 10 millió forint támogatást nyertek el az Európai Unió Szociális Alapjából. „A rendszeres testmozgás ösztönzése a XIV. kerületi általános iskolások körében” elnevezésű program szakmai megvalósításában a BVSC Asztalitenisz Szakosztálya, a TopPingpong Alapítvány és a ShopSport Kft. működött közre, s a fővédnök a négyszeres világbajnok Jónyer István volt, aki többször maga is beállt játszani a gyerekek közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik