Közélet

Tömegverekedés tört ki a közmunkások között

okol(10)(960x640).jpg (asztalra csap)
okol(10)(960x640).jpg (asztalra csap)

A közmunkások oktatáson vettek részt, amikor az egyikük szemmel láthatóan ittasan jelent meg, ahol szóváltásba keveredett a társával. Ez váltotta ki a verekedést.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ormosbányán történt a tömegverekedés, a közmunkások – mintegy ötvenen – a Téli Közfoglalkoztatási program tanfolyamán vettek részt a település művelődési házában – írja az Észak Online.

Sike Ferencné, a település független polgármestere az eset után elmondta, az egyik közmunkás szemmel láthatóan ittas állapotban jelent meg a foglalkozáson, ott szóváltásba keveredett, ez fajult verekedéssé. Ezután néhányan telefonon értesítették ismerőseiket, így olyanok is beszálltak a verekedésbe, akik nem is vettek részt a programban. Az anyagi kár is jelentős, ablakokat és székeket törtek a falubeliek. De ennél is jelentősebb az erkölcsi kár, a botrány híre sok kárt okoz még a településnek – tette hozzá a polgármester.

Sike Ferencné elmondta, a településen ugyan korábban is történtek bűnesetek, de a helyzet 2-3 éve változott meg jelentősen, megjelent a kábítószer és mindennapossá váltak a betörések és a lopások is. „Látszik, hogy két hét alatt rend lett…” – jegyezte meg keserűen a polgármester.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az eset után elmondta, a verekedés résztvevőit előállították, ellenük csoportos és felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt folyik az eljárás.

Ormosbányaország

Ormosbánya története igen tipikusnak mondható, kicsiben tükrözi a rendszerváltás után sodródó, majd válságba kerülő ország képét. Patinás kistelepülésről van szó, ahol már az őskorban is laktak. A Kazincbarcikától 12 km-re fekvő 2000 lakosú falu első említése a XIII. századból való. A török alatt kipusztul, majd 1864-től Disznóshorváthoz csatolják egészen 1993-ig. A középkorig nyúlnak vissza a bányászati hagyományok, az itt kifejtett szénnel fűtötték a diósgyőri vaskohót, a falu egyre gyarapodott. A bányák a 60-as években adták a legtöbb szenet, aztán megindult a hanyatlás, végül 1987-ben megszűnt a bányászat. Azóta keresi a helyét a falu, amelyben élénk kulturális élet zajlik, de munkahely nem sok van. 1993 óta Ormosbánya újra önálló település óvodával, iskolával, gyógyszertárral, de a helyiek többnyire a környékre járnak dolgozni, ha van munkájuk. A munkanélküliség magas, a bűnözési ráta magas, az uzsoramaffia a polgármester asszony állítása szerint virágzik (2011-ben legalább is így volt), a helyiek úgy érzik, az állam cserbenhagyta őket. (forrás: ormosbanya.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik