Közélet

A Jobbik már nagyon kivezetné a letelepedési kötvényt

z(1)(650x433).jpg (z.kárpát, )
z(1)(650x433).jpg (z.kárpát, )
Jobbik ismét a letelepedési kötvény kivezetését követeli és bírálja, azután hogy a parlament gazdasági bizottsága kiterjesztette az egyik közvetítő cég tevékenységét.  

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján “minősített hazaárulásnak” nevezte, hogy a testület kormánypárti többsége egy cipruson bejegyzett cég tevékenységét a Seychelles-szigetekre is kiterjesztette. Bírálta, hogy mindeközben a kormány a közvélemény előtt a konstrukció kivezetését lebegteti.

Értékelése szerint 2014 decembere fordulópont volt a hozampiacon, és azóta ráfizetésesek a letelepedési kötvények, az egyéb lekötések előnyösebbek. A politikus hozzátette: az alaptörvény módosításának sikeressége lenne az ország érdeke, és ehhez a Jobbik szerint minden jogcímet ki kell zárni. Z. Kárpát Dániel a konstrukció megszüntetését és a gazdasági bizottság döntésének visszavonását kérte.

Ahogyan korábban megírtuk: bár Orbán Viktor szokásos, pénteki rádióinterjájában arról beszélt, hogy mérlegelik a letelepedési kötvény ügyét, a külföldieknek szánt lehetőséget továbbra is reklámozzák, például az Emirátusokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik