Sport

Lesz magyar döntős az asztalitenisz-Eb-n

Lesz magyar döntős a női párosok versenyében a dániai Herningben zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon, mivel az azonos ágon szereplő Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős és Madarász Dóra a holland Britt Eerland oldalán egyaránt elődöntőbe jutott pénteken. Egyesben egyedül Póta Georginának sikerült továbbjutnia a dániai Herningben zajló asztalitenisz-Eb legjobb 16 versenyzője közé.

Póta Georgina kora este viszonylag könnyedén jutott túl a német Zhenqi Barthelen, ellenfele ugyan a második felvonásban egyenlíteni tudott, de végül 4-1-re alulmaradt a magyar lánnyal szemben. Más örömre ugyanakkor nem volt okunk, ugyanis Madarász Dóra négy, Pergel Szandra és Tóth Krisztina öt, míg Lovas Petra hét szettben kapott ki.

A férfiaknál egyedül Pattantyús Ádám élte túl a kora délutánt, este azonban a számára is véget értek a küzdelmek, a második körben portugál ellenfele 4-2-re nyerni tudott ellene.

Az Eb-n csupán egyesben és párosban rendeznek küzdelmeket, az európai szövetség tavalyi döntése értelmében ugyanis csapatversenyt csak kétévente bonyolítanak le.

A Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős és Madarász Dóra a holland Britt Eerland oldalán a negyeddöntőbe jutott a női párosok versenyében. A 2008-ban Európa-bajnok, tavaly bronzérmes Póta, Tóth duó háromszor is szettelőnyt szerzett az elődöntőben, de a Xue Li, Yi Fang Xian francia páros mindháromszor egyenlített, így döntő játszma következett, amelyet a magyarok végig vezetve nyertek meg.

Madarászék 3-1-es előnyre tettek szert a negyeddöntőben. A rivális szépítése után a hatodik szettben négy meccslabdájuk volt, de végül a csehek egyenlítettek. A döntő játszmában 7-2-re vezetett a magyar érdekeltségű duó, az ellenfél azonban innen is felállt, s 9-7-re fordított. A magyar, holland kettőst ez sem törte meg, s végül a hatodik meccslabdát értékesítve 12-10-re győzött az utolsó felvonásban.

A Póta, Tóth és a Madarász, Eerland páros szombaton 13.40 órától találkozik egymással a fináléba kerülésért. Mostani sikerével viszont mindkét duó már biztos érmes, ugyanis nem rendeznek bronzmérkőzést.

Eredmények – asztalitenisz-Eb, egyes

nők, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina-Zhenqi Barthel (német) 4-1 (17, -9, 5, 7, 8)
Jia Liu (osztrák)-Pergel Szandra 4-1 (8, 4, 2, -4, 7)
Yanfei Shen (spanyol)-Madarász Dóra 4-0 (4, 3, 10, 10)
Daniela Dodean (román)-Tóth Krisztina 4-1 (-4, 5, 8, 4, 9)
Xue Li (francia)-Lovas Petra 4-3 (-8, -12, 6, 4, 9, -7, 10)

férfiak, 2. forduló:
Tiago Apolonia (portugál)-Pattantyús Ádám 4-2 (-10, 8, 6, -9, 6, 3)

női páros, 2. forduló (a 8 közé jutásért):
Tóth Krisztina, Póta Georgina (2.)-Barbora Balazova, Hana Matelova (szlovák, cseh) 3-2 (-10, 16, 7, -9, 4)
Madarász Dóra, Britt Eerland (magyar, holland)-Lisa Ridolfi, Nikoleta Stefanova (olasz) 3-1 (7, -5, 3, 9)

negyeddöntő:
Tóth Krisztina, Póta Georgina (2.)-Xue Li, Yi Fang Xian (francia) 4-3 (6, -7, 6, -8, 7, -3, 8)
Madarász Dóra, Britt Eerland (magyar, holland)-Dana Cechova, Renata Strbikova 4-3 (7, 6, -8, 9, -9, -14, 10)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik