Forma-1

“Mondjátok meg Charlie-nak, hogy b…ódjon meg!”

Sebastian Vettel kapott is ajándékot meg nem is a Mexikói Nagydíjon. Miután negyedikként intették le felállhatott ugyan a dobogóra, de végül csak az ötödik lett.

Az egész Max Verstappen hajrábeli kanyarlevágásával indult, amiért öt másodperces büntetést kapott:

Aztán Vettel izmozott egyet Daniel Ricciardo előzési kísérlete közben:

A német pilóta végül a fiatal holland mögött, negyedikként haladt át a célvonalon, majd activityztek egy jót a volán mögött:

Verstappennek szóltak, hogy nem nagyon kéne felmenni a dobogóra, így a 29 éves német indult el oda széles mosollyal. A nevető harmadik végül Daniel Ricciardo lett, hiszen Vettel tíz másodperces büntetést kapott.

A Ferrari-versenyző a leintés után tajtékzott, azt üzente Charlie Whiting FIA-versenyigazgatónak:

Mondjátok meg Charlie-nak, hogy b…ódjon meg! Igen, b…szódjon meg!

És ekkor még nem is tudta, hogy a pezsgőzés után be kell érnie az ötödik hellyel…

A futamot egyébként Lewis Hamilton nyerte Nico Rosberg előtt, így a brit címvédő 19 pontosra csökkentette hátrányát a világbajnoki versenyfutásban. A Forma-1 mezőnye két hét múlva Brazíliába látogat, a szezon november 27-én Abu-Dzabiban zárul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik