Az amerikai igazságügyi minisztérium azt ajánlotta az FBI-nak, hogy a nyomozó iroda ne közölje a Kongresszussal a Hillary Clinton e-mail-ügyében végzett új vizsgálatát – írja a BBC. Ennek a fő oka, hogy ezzel belenyúlhatnak az elnökválasztás végkimenetelébe is, ezért ilyet nem szoktak tenni.
Vezető demokrata szenátorok mindenesetre levélben fordultak Comeyhoz és Loretta Lynch igazságügyi miniszterhez, hogy tisztázzák, miről is szól a vizsgálat. Donald Trump, Clinton republikánus ellenfele azonban dicsérte az FBI-t és megfeddte az igazságügyet, amiért ebben a szerinte elcsalt rendszerben védik Clintont.
Comey korábban azt közölte, hogy azért kell az újonnan felfedezett leveleket előszedni, hogy tisztázni lehessen, Clinton tényleg a saját mailcíméről intézett-e fontos, hivatalos levelezéseket. Comey amúgy demokrata és republikánus kormányok alatt is szolgált már, és állítja, félrevezető lenne, ha most nem állnának neki a vizsgálatnak.
Szoros az állás
Most már Clinton is azt akarja, ha Comey beleállt a balhéba, akkor tegye le az asztalra a kritizál e-maileket. A demokrata jelölt mellesleg biztos abban, hogy az FBI ismét arra jut majd, mint júliusban: közli, hogy Clinton nem követett el semmi illegálisat, ellenben rosszul kezelte a hivatali levelezését.
Egy biztos, az FBI-igazgató belenyúlása a kampányba jót tett Trump döglődő – sőt már eltemetett – elnöki ambícióinak. A Washington Post és az ABC News közös felmérése szerint mindössze 1 százalék választja el őt Clintontól.