Sport

Kézilabda NB I: A Szeged nyerte a szuperrangadót

Szombat délután szuperrangadót rendezek a férfi kézilabda NB I-ben, hiszen a Mol-Pick Szeged a Telekom Veszprém csapatát fogadta.

Jól  kezdett a hazai gárda, de a SEHA Liga címvédője nem hagyta, hogy nagyon elhúzzanak Bodó Richárdék. 7-6 után zsinórban három gólt szerzett a Szeged, majd a bakonyi légiósok pillanatai következtek: Chema Rodríguez, Andreas Nilsson és Gasper Marguc találataival zárkózott fel a Veszprém. Az első 30 perc Aron Pálmarsson góljával zárult (14-13)

Veszprémi találattal indult a második félidő, így ismét egyenlő állást mutatott az eredményjelző. Három perc telt el csupán a fordulás után, mikor páros kiállítás borzolta a kedélyeket, Denis Buntic és Renato Sulic akaszkodott össze, mindkét játékost kényszerpihenőre küldték a bírók.

Mario Sostaric lerohanásból szerzett gólja után ismét hárommal mentek a hazaiak, sőt, ha Balogh Zsolt bedobja a hetest, négy is lehetett volna közte, de a felsőléc közbeszólt. A túloldalon Nagy László zseniális lövőcsel után bombázott a hálóba, majd Mikler Roland hárított bravúrral egy átlövést. Cristian Ugalde a szélről villant, így már csak egy gól volt a különbség a két csapat között.

A veszprémi kapus Mario Sostaricot nem tudta megbabonázni, a szlovén játékos büntetőből talált be, s már a negyedik gólját szerezte az összecsapáson, így ismét kettővel ment a Szeged. José Manuel Sierra lábbal védte Nagy átlövését, Sostaric pedig az ötödik gólját lőtte a másik oldalon egy belemenést követően.

Thiagus Petrus találata után 22-18 állt az eredményjelzőn. Momir Ilic magához képest visszafogottan teljesített, hiszen mindössze a második találatát érte el a második félidő 16. percében, ráadásul egy perccel később felrúgta ellenfelét, így emberhátrányba került a csapata.

Nyolc perccel a vége előtt Jonas Källman és Mirsad Terzic is leült két percre, Sostaric pedig kiszorított helyzetből lőtt a jobb felsőbe. Ilic állt oda a heteshez egy perccel később a másik oldalon, Marin Sego azonban kézzel hárította a próbálkozást.

Szergej Gorbok ismét háromra növelte a hazai előnyt öt perccel a vége előtt. A túloldalon Marguc hibázott a szélről, így úgy tűnt, ezt a meccset már csak elveszíteni tudja a Szeged. Ugalde góljára Stas Skube válaszolt, majd utóbbi szabálytalankodott hetest érően.

Dragan Gajic magabiztosan értékesítette a büntetőt, annak ellenére, hogy ezt megelőzően egy másodpercet sem töltött a pályán. Xavi Sabaté kért időt 80 másodperccel a vége előtt, veszprémi szempontból kétgólos hátrányban. Eladták a labdát a vendégek, így eldőlt a meccs, megérdemelten nyert a Szeged. A végeredményt Balogh Zsolt állította be (26-23), a Szeged így a kilencedik győzelmét aratta a bajnokságban. Juan Carlos Pastor tanítványai 2013. októberében tudták legutóbb hazai pályán legyőzni a bakonyi gárdát , akkor 23-22 lett a végeredmény.

Férfi kézilabda NB I, végeredmény:

Mol-Pick Szeged–Telekom Veszprém 26–23 (14–13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik