Sport

Mind a négy magyar pinyós versenyben maradt

Lovas Petra, Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel után a negyedik magyar, Kosiba Dániel is kiharcolta a továbbjutást az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban.

Kosiba Dániel a csütörtöki utolsó csoportmeccsén a világranglistán nála 123 hellyel előkelőbben rangsorolt lengyel Daniel Górakot verte meg nagy csatában, hét szettben, s így a körbeverések után a második helyen került tovább. A nap korábbi szakaszában Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel is kvartettje második helyén végzett.

Lovas Petra már szerdán tett egy lépést a kvótaszerzés felé, ő az élen végzett csoportjában.

A második szakasz, vagyis a legjobb 32 sorsolását este tartják, a küzdelem pénteken folytatódik. A tornán mindkét nemnél 11-11 indulási jogot osztanak ki a nyári, londoni játékokra.

A második szakaszban négy, egyenként nyolcfős csoportban egyenes kieséses minitornát rendeznek, s ezek győztesei pénteken estére már kvótások lesznek. Szombaton újabb minitornák következnek – négy, egyenként hétfős csoportban, ahol az előző szakasz döntőinek vesztesei csak a legjobb négy között kapcsolódnak be -, s újabb négy győztest avatnak, egyben további négy londoni induló személyére derül fény.

A fennmaradó három kvótáról vasárnap, a zárónapon születik döntés: 16 játékos kieséses rendszerben küzd majd, s a harmadik helyért is rendeznek mérkőzést.

Eredmények – férfiak
P csoport:
Kosiba Dániel-Daniel Górak (lengyel) 4-3
C csoport:
Pattantyús Ádám-Lubomir Pistej (szlovák) 4-0
I csoport:
Zwickl Dániel-Kou Lei (ukrán) 4-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik