Gazdaság

Újabb javaslatot ad be a KDNP a vasárnapi munkavégzésről

A kereskedelmi dolgozók azt is szeretnék, ha december 24-ét „a családok ünnepének” nyilvánítanák.

Havi két szabad vasárnapot, és a hét utolsó napjára legfeljebb nyolcórás munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt – írja a Magyar Idők.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a kormánypárti lapnak elmondta: óriási a felháborodás a dolgozók körében, akiket arra kényszerítenek, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat, mert decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban. A szakszervezet úgy érzi, a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat, ezért aláírásgyűjtésbe fognak.

Az aláírásgyűjtés arra is irányul, hogy a jövőben december 24-ét nyilvánítsák „a családok ünnepének”, így több százezer munkavállalónak „ne kelljen a fogyasztást szolgálnia” aznap.

Az elnök kitért arra is, hogy az érintettek felháborítónak tartják, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége támadja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Szerinte a munkaadói szervezet a vasárnapi boltzár bevezetése előtt is azzal riogatott, hogy több tízezer ember kerül majd utcára, és súlyos veszteségek érik a nagy cégeket, miközben ebből semmi nem valósult meg, ráadásul azóta elismerték, hogy gazdasági számítások sem támasztották alá akkori érveiket. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik