Nagyvilág

Botrány lett a romániai magyar párt plakátjaiból

Az RMDSZ elnöke csodálkozik, hogy csak most veszik észre, hogy számukra 26 éve Erdély élvez elsőbbséget.

Jókora botrányt váltott ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azzal, hogy a választási kampány kezdete előtt Kolozsváron megjelent, román nyelvű óriásplakátjaikon az áll:

Megmentjük Kolozsvárt Bukaresttől. Az adóink Erdélyt gazdagítsák, ne a fővárost!

Nagyváradon hasonló plakátokat helyeztek ki, azokon természetesen a bihari megyeszékhely nevét tüntették fel.

A nacionalista hangvételű Antena 3 televízió egyik ismert műsorvezetője, Radu Tudor blogján azt javasolta, hogy „szabadítsák meg Bukarestet az RMDSZ-től”. A tévében pedig úgy értelmezték a plakátokat, hogy azok „Románia titkos feldarabolási tervét” jelzik.

A Szociáldemokrata Párt Kolozs megyei szervezete szerint gazdaságilag és morálisan is elhibázott az RMDSZ üzenete. Szerintük a magyar párt elszakadáspárti retorikát alkalmaz.

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke véleménycikkben reagált a felvetésekre. A Transindexen azt írta: csodálkozik, hogy egyesek csak most veszik észre, hogy az RMDSZ számára 26 éve Erdély élvez elsőbbséget. Közölte azt is, hogy nyolcféle óriásplakátot helyeznek ki Erdély nagyvárosaiban, van, amelyiken az áll, hogy olyan Erdélyt akarnak, ahol az autópálya aszfaltból van és nem papírból.

Kovács szerint azt kérik, amit eddig is, hogy a központosított állam helyett bízzanak meg a helyi és megyei önkormányzatokban, adják át a hatásköröket és az ezzel járó forrásokat.

A külügyi és védelmi területeken kívül nem indokolt Bukarestben központosítani – állította, hozzátéve, hogy úgy gondolják, ami jó Erdélynek, az jó Romániának is. (MTI)

Kedden délután Kovács Péter a Facebook-oldalán közölte: a decentralizáció elvét hirdető plakátjukat Kolozsváron eltávolították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik