A Nagy Imre kormány és a segítségként érkező szovjet politikusok 1956 október 24-én úgy vélték, a magyar államvédelmi erőknek és a szovjet harckocsiknak még az éjszaka folyamán sikerül felszámolni a budapesti “ellenforradalmat”. Ennek szellemében a kormányfő éjjel feloldotta a kijárási tilalmat, Mikojan és Szuszlov pedig jelentette Moszkvába, a felkelők összes gócát felszámolták, már csak a rádió épülete van hátra.
Vérengzésbe fordult a káosz
Öngól volt, mint ahogy a kijárási tilalom feloldása is. A törvényes lehetőséggel élve, és a reggeli hírektől felháborodva délelőtt még a 23-ainál is nagyobb tömeg lepte el az utcákat. Mindenki a saját szemével láthatta, milyen hazugságokkal traktálták: a harcok nem értek véget, és az utcákon nem szervezett rablóbandák garázdálkodása folyik.
A magyar honvédek közül sokan a forradalomhoz csatlakoztak, a szerencsétlen szovjet katonák pedig egyáltalán nem értették a helyzetet. Több helyen folytak tüntetések, majd az emberek sűrű oszlopokba rendeződve vonultak a Kossuth térre. Az emberek kézzel lábbal próbálták – sokszor sikerrel – meggyőzni őket igazukról a szovjeteket. Így esett meg, több szovjet harckocsi magyar zászlót lengető forradalmárokkal a tetején érkezett a Parlament elé.
És itt történt a forradalom legvéresebb eseménye. Máig nem tudni egészen pontosan, ki és hogyan kezdte a lövöldözést, a lényeg, hogy 11 óra körül sortüzek dördültek, repeszgránátok csapódtak a téren álló fegyvertelen emberek, nők, férfiak, gyerekek, idősek és fiatalok közé.
Sztreljaty! Sztreljaty! – Lőni! Lőni!
Látva a magyar katonák szimpátiáját, a szovjetek barátkozását, a KGB helyszínen tartózkodó elnöke, Ivan Alekszandrovics Szerov kiadta a tűzparancsot. Eldördült néhány riasztólövés, ami hirtelen teljes fejetlenséget okozott: a téren a szovjetek, ÁVH-sok, katonák, forradalmárok pánikba estek, nem tudták, ki lő, kire és miért lő. Mindenki viszonozta a tüzet, pillanatokon belül átláthatatlan lett a zűrzavar. Bővebben itt olvashat erről Kő András cikkében.
A pokol pedig elszabadult. Hamar híre ment, hogy az ÁVH lövetett a tömegbe, ettől kezdve a népharag brutális erővel fordult az államvédelmisek ellen. A Kossuth téri véres zászlókat városszerte elvitték, a harcok új lendületet kaptak. A budapesti események pedig vidéken is olajként hatottak a tűzre: véres összecsapások kezdődtek, innen már nem volt visszaút.
Nagy Imre és Kádár János a mikrofonnál
Az állampárt válságkezelő politikája teljes csődöt mondott. A szovjet küldöttség kezdeményezésére menesztették Gerő Ernőt és a régi vezetés több tagját, a párt új első titkára Kádár János lett. A krízishelyzetből való kilábalás útjaként egyre többen hajlottak a valódi reformok elfogadása felé, de a felkelés megítélése sem Kádár, sem Nagy Imre retorikájában nem változott.
Részlet Kádár János 1956. október 25-ei rádióbeszédéből:
Magyar dolgozók, kedves elvtársak!
Pártunk Politikai Bizottsága nehéz és súlyos helyzetben bízott meg a Központi Vezetőség első titkári tisztségével.
Sok idő a beszédre ma nincs, ezért egész röviden kívánok szólni néhány kérdésről.
A súlyos helyzetnek, amibe kerültünk, az a jellemzője, hogy különböző elemek keverednek benne. Ifjúságunk egy része békésnek indult és a résztvevők nagy többségének céljaiban becsületes felvonulása néhány óra múltán, a bekapcsolódott népellenes ellenforradalmi erők szándékai szerint, a népi demokrácia államhatalma ellen irányuló fegyveres támadássá fajult. Ebben a súlyos helyzetben kellett döntenünk.
[…]
A párt vezetését az az eltökélt szándék hatja át, hogy kerülgetés nélkül, nyíltan szembenézzen mindazokkal az égető kérdésekkel, amelyek megoldása halaszthatatlanná vált. Mindezeket a feladatokat a párt, állami és társadalmi életünk demokratizmusának elmélyítése útján, a reális lehetőségek figyelembevételével és késlekedés nélkül akarjuk megoldani.
Elvtársak! A párt Központi Vezetősége javasolja a kormánynak, hogy a rend helyreállítása után a Szovjetunió és Magyarország között a teljes egyenjogúság, baráti együttműködés és az internacionalizmus szellemében folytasson tárgyalásokat a szovjet kormánnyal a két szocialista ország közötti kérdések mindkét fél számára méltányos és igazságos rendezésére.
Fotó: Getty Images / Keystone
Rögtön utána Nagy Imre is a mikrofon elé állt, tőle is egy részlet:
Magyarország dolgozó népe!
Az elmúlt napok során hazánk tragikus eseményeket élt át. Kisszámú ellenforradalmár felbujtók népköztársaságunk rendje ellen fegyveres támadást indítottak, amelyet Budapest dolgozóinak egy része az ország helyzete felett érzett elkeseredése következtében támogatott.
[…]
A párt új vezetősége és az új vezetés alatt álló kormány el van szánva arra, hogy a tragikus események tanulságait a legmesszebbmenően levonja. A rend helyreállítása után rövidesen összeül az Országgyűlés. Ezen az országgyűlésen mindenre kiterjedő és megalapozott reformprogramot fogok benyújtani, amely felöleli nemzeti életünk összes fontos kérdéseit.
[…]
Mint a Minisztertanács elnöke bejelentem, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Köztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet haderők visszavonásáról, a magyar-szovjet barátság, a proletár internacionalizmus, valamint a kommunista pártok és a szocialista országok közötti egyenjogúság és a nemzeti függetlenség alapján.
Büntetlenséget ígért azoknak, akik leteszik a fegyvert, és szigorú magtorlást azoknak, akik nem. A beszéd teljes terjedelmében itt olvasható. Kádár Jánost és Nagy Imrét eredetiben is meghallgathatja, ha kattint.
A pártvezetést szinte tehetetlenné tette a reformokat sürgetők és a kemény retorzió híveinek szembenállása. Ezalatt a forradalmárok Elfoglalták a csepeli és a XVIII. kerületi pártbizottságot, lefegyverezték az újpesti rendőrkapitányságot és egyetlen puskalövés nélkül, véres zászlók alatt felvonulva elfoglalták a Vörös Csillag Nyomdát. Megalakultak az első, forradalmat támogatóplatformok, és Obersovszky Gyula szerkesztésében megjelent a forradalom első lapja, az Igazság.
