Kultúra

Továbbra is az Inferno uralja a magyar mozikat

A Dan Brown-adaptációval a hétvégén sem a Jack Reacher 2, sem a Lángelmék nem tudott mit kezdeni.

Magabiztosan tartja magát a hazai bevételi lista élén a Tom Hanks főszereplésével készült Inferno, amely a tekintélyparancsoló 112 milliós nyitásához képest ugyan visszavett és “csupán” 60,2 millió forintot termelt a hétvégén, de még ez is bőven elég volt neki a riválisokkal szemben. Utóbbiak közül miként az várható is volt, a második helyen befutó Jack Reacher: Nincs visszaút teljesített a legjobban, amely 39 millió forinttal kezdte magyarországi karrierjét, azaz erősen elmaradt az éllovastól. A dobogó legalsó fokára felkapaszkodó Lángelmék sem nyitott rosszul, bár a 34 milliójával hiába is szedett össze csaknem annyit, mint Tom Cruise akciófilmje, az ezüstöt már nem tudta behúzni.

A dobogón végző premierfilmeknek hála a toplistás produkciók mind veszítettek pozíciójukból, kezdve a rövid ideig még az élen is tanyázó A lány a vonatonnal, amely 21,3 millióval másodikból esett vissza negyediknek. Az ötödik az ugyancsak kettőt bukó ex-bajnok Bridget Jones babát vár lett 20,7 millióval, míg hatodikként a csak egyet rontó Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei zártak 11,6 millióval. Meglepetésre 10,7 milliót összeszedve maradt a hetedik helyen a Gólyák, amely mögött a 9,3 millióval a negyedik helyről hátra zuhanó és a hét vesztesévé váló Virsliparti végzett. Kilencedik lett a hármat veszítő Idegpálya 8,5 millióval, míg tizedikként ismét A kis kedvencek titkos élete zárt, amely 6,2 milliót gyűjtögetve immár harmadik hete tartja magát az utolsó helyen.

Hamar a kiesés szélére sodródott a Virsliparti csapata.Fotó: Columbia Pictures
Hamar a kiesés szélére sodródott a Virsliparti csapata.Fotó: Columbia Pictures

A múlt héthez képest többé már nem találjuk az elitben a nyolcadik és a kilencedik helyről kihulló Mélytengeri pokol és Kubo és a varázshúrok című produkciókat. A csütörtöki premierfilmek közül pedig ezúttal sem a Cannes-ban is díjazott Érettségi című román dráma, sem Az utolsó király című norvég kalandfilm, sem pedig a Gagarin című orosz életrajzi dokumentumfilm nem termelt eleget ahhoz, hogy bekerüljön a TOP 10-be.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (október 20. – október 23.):

1. Inferno – Hétvégi bevétel: 60,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 42.555 néző. Teljes bevétel: 198,0 millió forint. Össznézőszám: 140.586 néző.
2. Jack Reacher: Nincs visszaút – Hétvégi bevétel: 39,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 26.731 néző. Teljes bevétel: 39,0 millió forint. Össznézőszám: 26.731 néző.
3. Lángelmék – Hétvégi bevétel: 34,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 24.656 néző. Teljes bevétel: 39,5 millió forint. Össznézőszám: 31.917 néző.
4. A lány a vonaton – Hétvégi bevétel: 21,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 15.105 néző. Teljes bevétel: 136,2 millió forint. Össznézőszám: 125.777 néző.
5. Bridget Jones babát vár – Hétvégi bevétel: 20,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 14.077 néző. Teljes bevétel: 366,6 millió forint. Össznézőszám: 287.213 néző.
6. Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei – Hétvégi bevétel: 16,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.691 néző. Teljes bevétel: 89,5 millió forint. Össznézőszám: 72.257 néző.
7. Gólyák – Hétvégi bevétel: 10,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.078 néző. Teljes bevétel: 83,3 millió forint. Össznézőszám: 68.791 néző.
8. Virsliparti
– Hétvégi bevétel: 9,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.924 néző. Teljes bevétel: 64,6 millió forint. Össznézőszám: 61.098 néző.
9. Idegpáya – Hétvégi bevétel: 8,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.264 néző. Teljes bevétel: 132,5 millió forint. Össznézőszám: 111.345 néző.
10. A kis kedvencek titkos élete – Hétvégi bevétel: 6,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.705 néző. Teljes bevétel: 831,9 millió forint. Össznézőszám: 632.263 néző

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik