Belföld

Kovács László szerint jobboldali demokratákkal lehetne legyőzni a kormányt

kovacs-laszlo(210x140).jpg (Array)
kovacs-laszlo(210x140).jpg (Array)

Ezt a kormányt az MSZP egyedül nem képes leváltani, mert messze nincs akkora támogatottsága – mondta Kovács László volt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Az egykori külügyminiszter szerint ezt a kormányt csak úgy lehet legyőzni, ha az összefogásban jobboldali demokraták is részt vesznek, és akkor lehet egy olyan miniszterelnök-jelölt, aki nem valamelyik párt politikusa, hanem egy mindenki által elfogadott, elismert szakember.

Kovács László arról is beszélt, hogy 2014-ben nagyon nem sikerült a választási összefogás, aminek az oka az volt, hogy

Mesterházy Attila körömszakadtáig ragaszkodott ahhoz, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt, szemben a nála sokszorta alkalmasabb Bajnai Gordonnal.

Arra a kérdésre, hogy Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét el tudná-e képzelni miniszterelnök-jelöltnek a következő választáson, azt mondta: el tudja képzelni, de nem kíván találgatni, az is lehet, hogy olyan ember lesz a legesélyesebb, akinek még sehol sem “forog” a neve.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik