Miért élsz kétlaki életet? Miért hagytad el Magyarországot?
Szükségből jöttem ki, mert otthon nem igazán tudtam érvényesülni abban a formában, ahogyan szerettem volna. Alternatív színészként léteztem otthon, színművészetit nem is végeztem, nem ismert a szakma, a mai napig is alig ismernek otthon.
Amikor a Houdinit játszottam, felhívott egy magyar színésznő, akivel ismerjük egymást, hogy ‘figyelj, Kata, én szinkronizáltalak’.
Én kicsi korom óta annyira szerettem volna rendes filmszínésznő lenni, de ha mondjuk otthon elkerülök egy kőszínházhoz, ha ki tudom égetni a kis sejtjeimet napi szinten, akkor lehet, hogy nem jöttem volna el.
De ha nem is jártál a Színművészetire, hogyan keveredtél egyáltalán bele a filmezésbe?
Az egyik legelső emlékem az, amikor 12 évesen megnéztem a Leon, a profit. Natalie Portman játéka teljesen elvarázsolt. Rájöttem, hogy én is azt szeretném csinálni, amit ő. Állandóan erről álmodoztam, úgyhogy
Az egy nagyon kemény időszak, igazi kultúrsokk volt, lelkileg nagyon megviselt, és eltántorított az álmaimtól. Realizálódott, hogy jó, Amerika, de mi közöm ehhez? Elvégeztem az egyetemet, van egy közgazdasági diplomám, és dolgoztam is öt évet egy reklámügynökségnél. Közben meg valahogy sosem éreztem igazán boldognak magam, mert nem azt csináltam, amit szeretnék. Aztán apukám beteg lett, és végül elment. Kimondhatatlanul megviselt. Úgy éreztem, nincs mit veszítenem, és munka mellett elmentem Bánfalvy Ági színitanodájába. De még oda is alig mertem elmenni, annyira nem volt önbizalmam.
De ezek szerint bejött.
Onnantól kezdve tudtam, hogy semmi mással nem akarok foglalkozni, színésznő akartam lenni. Jártam külföldi trénerekhez is, akik egészen máshogy közelítették meg ezt az egész színészet dolgot. Utána rengeteg reklámfilmet tudtam forgatni, mert oda elhívtak az ügynökségek, de magyar nagyjátékfilmekbe, vagy bármilyen izgalmasabb, nagyobb volumenű szerepek castingjára sajnos nem jutottam el. Sorozatokban kaptam kisebb szerepeket, Hacktion, Válótársak, Munkaügyek, ilyesmik, de kihívást jelentő szereplési lehetőségeket nem. Többre vágytam.
Ezért költöztél Londonba?
Megpróbáltam volna Amerikát, már csak az akcentusom miatt is, de anyukám miatt nem akartam. Londonból bármikor haza tudok jönni pár óra alatt. A brit akcentussal volt ugyan bajom, de dolgozom rajta. Szóval egyszer csak kiköltöztünk, a barátomnak volt munkája, nekem félretett pénzem, és belevágtunk. Most már keresek annyit, hogy el tudom tartani magam napi szinten is.
Sokan álmodoznak arról, hogy híres filmszínészek lesznek, de azért nehéz elképzelni, hogyan kezdi felépíteni a karrierét egy magyar színésznő Londonban.
Figyi, nem tudom, lépésről lépésre. Volt egy angol színész barátnőm, ő ismert itt egy magyar casting direktort, vele leültem egy kávéra. Illetve egy holland filmrendező páros, akikkel Magyarországon forgattam, beajánlott egy másik castingos cégnek, és ők is leültek velem egy órára. Mondták, hogy két nagy színész adatbázis van, ott kell regisztrálni. Az egyiken, a Spotlighton azonnal elfogadtak, ami fontos, mert az itt a legfontosabb, az ügynököd is azon keresztül ajánl be. Ezek a dolgok viszonylag könnyen történtek. Egy echte brit szerepre nem hívnak be, de spanyol, dél-amerikai, török karakterek szerepére igen.
Egy kis szerepet kaptál a Magyarországon forgatott Infernóban is.
Tegnap néztem meg magam benne, az egy nagyon-nagyon picike dolog, de annak tökre örülök, hogy nem vágtak ki! Semmi különös, de azért tök jó volt. Az is Ron Howard-film volt, és mit ad isten, most ez a Mars is, ahol egyedüli magyarként ott vagyok az állandó szereposztásban.
De ez tényleg véletlen?
Őszintén szólva nem tudom, mert amikor Budapesten elmentem a castingra, akkor ahogy ilyenkor szokás, bemutatkozásnál elmondtam, kikkel dolgoztam eddig együtt, és lehet, hogy ott számított. Sok pici dolog számít, nagyon sok mindenen múlik, megkapod-e a szerepet.
A Marsban, ami egy hatrészes minisorozat az első Mars-misszióról, megkaptad.
Amilyen könnyű volt a castingom az Infernónál, olyan nehéz volt a Mars-sorozatnál. Úgy kúsztam ki a teremből. A szövegből egy kukkot sem értettem. A szerepem szerint egy Ava Macon nevű matematikus vagyok, aki az elején sokat van az irányítótoronyban, de végül bekerül az első csapatba, akik eljutnak a Marsra. Viszont képtelen voltam egy nap alatt megtanulni a szöveget, mert egyszerűen nem értettem. Magyarul sem értettem volna. Végül hagytuk a szöveget, és azt kérte a rendező, Everardo Gout, hogy improvizáljak. Az már jobb volt, mert ott azt mondtam, amit én akartam.
Belejöttél azért a tudós szerepébe?
Igen, volt egy három napos asztronautaképzésünk egy igazi NASA asztronautával, erre egyébként nagyon nagy szükség is volt. A forgatás előtt és közben a rendező naponta küldte nekünk az űrhajózással, kozmológiával kapcsolatos linkeket, hogy legyen miből inspirációt merítenünk. És számomra is fontos volt megérteni technikailag és érzelmileg is, hogy mit jelent a Mars-misszió a résztvevőknek.
Most fejezitek be az App for life című független filmet.
Igen, abban egy kisebb szerepem van. Nagyon jópofa film lesz, egy terapeuta applikációt játszom, aki segít társat találni az embereknek. Jópofa és izgalmas sci-fi lesz, tényleg.
Láthatunk majd téged brit sorozatban? Esetleg a Trónok harcában?
Nem, talán a Mars meg az Inferno segít, de egyelőre még nem jutottam be ilyen castingra. De persze bármikor mennék. Tavaly voltam a legújabb Bridget Jones castingján, de annyira lenyűgözött a lehetőség, hogy szétizgultam a castingot, és végül nem kaptam meg a szerepet. De otthon is fognak forogni filmek, amikben nagyon szeretnék szerepelni, nagyon jó magyar filmek születnek, nagyon jó rendezők vannak. Folyamatosan ingázom, háromhetente hazamegyek, nagyon szeretem az ügynökségeket, a rendezőket, akikkel dolgozni szoktam.
Nagyobb a pörgés, sok castingra és tréningre járok, és a nyelvet is gyakorlom. Nem a csodát várom, hanem itt tehetek érte. És itt annyi kis költségvetésű, független film készül, hogy ha boldogtalan kezdek lenni, mert éppen nincs munka, akkor simán el tudok menni egy ilyet forgatni, és akkor újra szárnyalhatok. Nincsenek nagy elvárásaim.
