Sport

Asztalitenisz Eb: Madarászék már a negyeddöntőben

A Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős bejutott a negyeddöntőbe női párosok versenyében a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A Camelia Iacob, Szőcs Bernadette román duó elleni meccsen szinte végig a mieink irányítottak, csak a harmadik és az ötödik szett alakult szorosan, ezt a rivális nyerte. A hatodik szettben csupán egy pontot engedélyeztek a románoknak Madarászék, akik ezzel a győzelemmel bejutottak a legjobb nyolc közé.

Tavaly a védekező stílusú oroszoktól kaptunk ki a nyolcaddöntőben az Eb-n, most örülünk, hogy elkerüljük őket. Szerintem jól jártunk azzal, hogy a luxemburgiakat kaptuk, ellenük több sanszunk van. Bár csütörtökön kikapott Nitől, Dóri érezte ellene a játékot, De Nutte pedig nem annyira kellemetlen stílusú, mint ő. Nagyon jó lenne érmet szerezni

-nyilatkozta Pergel az MTI-nek. A magyar páros ellenfele a luxemburgi Sarah De Nutte, Ni Xia Lian kettős lesz szombat délelőtt. Ha ezt az akadályt is sikerrel veszik, már biztosan éremmel zárják a tornát.

Póta Georgina, Matilda Ekholmmal az oldalán kikapott a Barbora Balázová, Hana Matelová szlovák, cseh duótól. Szudi Ádám és Lakatos Tamás is befejezték szereplésüket a páros versenyben, miután kikaptak egy osztrák, portugál párostól.

Asztalitenisz Eb, páros verseny, nyolcaddöntő, végeredmények:

Hölgyek: 

Madarász Dóra, Pergel Szandra–Camelia Iacob, Bernadette Szőcs (román) 4:2 (4, 4, –11, 9, –10, 1)

Barbora Balázová, Hana Matelová (szlovák, cseh)–Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd) 4:2 (–7, 5, 11, 6, –6, 7)

Férfiak:

Stefan Fegerl, Joao Monteiro (osztrák, portugál)–Szudi Ádám, Lakatos Tamás 4:2 (10, –12, 7, 8, –9, 10)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik