Nagyvilág

Észak-Korea sikertelen atomkísérletet hajtott végre

Újabb sikertelen rakétakísérletet hajtott végre csütörtökön Észak-Korea – közölte egybehangzóan az amerikai és a dél-koreai hadsereg. A szűkszavú tájékoztatás szerint Észak-Korea feltehetően egy Muszudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel az ország északnyugati részén fekvő Kuszong város melletti támaszpontról, de a rakétakísérlet sikertelen volt.

Észak-Korea ugyanonnan bocsátott fel egy Muszudant szombaton is, de a rakéta közvetlenül a start után felrobbant. Hét hónap leforgása alatt a csütörtöki volt a nyolcadik kísérlet Muszudan rakétával, de ezek közül csak egy volt sikeres, amelyet az idén júniusban hajtottak végre. A rakéta akkor 400 kilométer megtétele után csapódott a tengerbe, mintegy 300 kilométerre a japán partoktól.

A Muszudan észak-koreai gyártmányú rakéta, először 2010 októberében egy katonai díszszemlén volt látható nyilvánosan. Elvileg 2500-4000 kilométer a hatótávolsága, képes elérni Dél-Koreát és Japánt, illetve a csendes-óceáni Guam-szigetét, ahol amerikai katonai támaszpont van.

Amerikai szakértők szerint a Muszudan rakétákkal folytatott kísérletek segíthetik Észak-Koreát abban, hogy 2020 környékén egy nukleáris robbanófej hordozására képes, az amerikai szárazföldi területek elérésére alkalmas interkontinentális rakétát fejlesszen ki.

A BT eddig öt, Észak-Koreára vonatkozó határozatott fogadott el, hogy rákényszerítse a kommunista országot az atom- és rakétaprogramjáról való lemondásra, de hasztalan. A legutóbbi, az idén márciusban elfogadott határozat minden korábbinál súlyosabb szankciókkal büntette Phenjant, a többi között exporttilalmat vezetett be ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik