Média

Csökkent az RTL Klub és a TV2 együttes közönségaránya

gyerekek a tévé előtt
gyerekek a tévé előtt
10 perccel csökkent a magyarok tévézésre fordított ideje, de még így is 4 óra 16 percről van szó naponta. Nőtt a filmcsatornák részesedése. A legtöbb tematikus csatornacsoport közönségaránya hasonlóan alakult, mint tavaly ilyenkor - többek között ez derül ki a Nielsen Közönségmérés legújabb, harmadik negyedéves adataiból, ami alapján arra is fény derült, hogy az RTL Klub és a TV2 együttes közönségaránya csökkent.

2016 harmadik negyedévében a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 16 percet töltött a tévékészülékek előtt.  Ez 10 perces csökkenést jelent 2015 azonos időszakához képest.

A 4-17 évesek tévénézéssel töltött ideje 2 óra 57 perc volt, a 18-49 éves korcsoporté pedig 3 óra 16 perc, ami a gyerekek esetében 19 perces, a 18-49 éveseknél pedig 15 perces csökkenést jelentett. Az 50 évnél idősebbek naponta átlagosan 5 óra 59 percet tévéztek az év harmadik negyedében. Ez 5 perccel volt kevesebb mint egy évvel korábban – állapítja meg a Nielsen Közönségmérés aktuális összefoglalója. (A cég végzi Magyarországon a televíziós nézettségmérést a mintába bekerült fogyasztókhoz kihelyezett mérőműszer segítségével.)

Jön fel az időeltolásos tévénézés

Az időeltolásos tévénézésre (Time-shifted Viewing, TSV) irányuló kutatások szerint a teljes népesség a napi tévénézéssel töltött idejének 1,3 százalékát, átlagosan 3,2 percet fordított időben eltolt televíziós tartalom fogyasztására 2016 harmadik negyedévében.

A 4-17 és a 18-49 éves korosztály a tévénézésre fordított idejének 1,3 illetve 1,7 százalékát töltötte késleltetett tévés tartalom fogyasztásával, az 50 év felettieknél ez az arány 1 százalék volt.

Nagyot ugrott a filmcsatornák részesedése

A 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élők körében 2015 harmadik negyedéhez képest egyedül a filmcsatornák részesedése nőtt nagyobb mértékben – 9,4 százalékról 11,4 százalékra.

Csökkent az RTL Klub és a TV2 együttes közönségaránya

A többi tematikus csatornacsoport részesedése viszonylag stabil maradt: 1 százalékpontnál kisebb volt az elmozdulás a tavaly mért értékektől az általános szórakoztató, az életmód, a sport, a zene, az ismeretterjesztő és a gyerekcsatornák, valamint a DVD/Videó esetében is, ugyanakkor a két országos kereskedelmi csatorna (RTL Klub + TV2) együttes közönségaránya 2,8 százalékponttal csökkent.

Sok időt fordít a néző hírekre, közéletre is

A sugárzási időből és műsorfogyasztásból való részesedések az egyes műsortípusok esetében eltérően alakultak a Nielsen Közönségmérés Kft. által műsorszinten mért csatornák körében. A vizsgált időszakban a mozifilm műsoridőből való részesedése 11,3 százalékos volt, míg a műsorfogyasztás 15,7 százalékát tette ki. A „hírek, aktuálpolitika, gazdaság” tematikájú műsorok a sugárzási idő 2,8 százalékát mondhatták magukénak, míg a nézők ennek több mint háromszorosát, műsorfogyasztásuk 9,2 százalékát erre fordították. Az információs műsorok 3,5 százalékos kínálati arányához képest szintén lényegesen nagyobb, 4,6 százalékos volt az érdeklődés. A „nem zenés fikciók” 29,6 százalékban részesedtek a sugárzási műsoridőből, és a fogyasztási arányuk is igen hasonlóan alakult: 30 százalék volt a harmadik negyedévben. A „nem zenei szórakoztató” tematika esetében a sugárzás és a fogyasztás aránya is majdnem megegyezett: 7,6 százalékos kínálatukhoz képest a 8,1 százalékban választották a nézők ezeket a műsorokat. (A „nem zenés fikciók” kategória elemei: 1. Fikció gyerekeknek; 2. Animáció gyerekeknek; 3. Animáció felnőtteknek; 4. Irodalmi művek előadása; 5. Színházi közvetítés (nem zenés); 6. TV-film, TV-játék; 7. Szappanopera, telenovella; 8. Sorozat (folytatásos); 9. Sorozat (önálló); 10. Egyéb fikció, dráma)

Kicsi volt az igény a kulturális műsorokra

Bár a programkínálat 9,8 százalékát a művelődéssel, tudománnyal, kultúrával kapcsolatos műsorok alkották, a nézők tévéfogyasztásának csupán 4 százalékát tették ki, de a kínálati arányhoz viszonyítva csekélyebb mértékben kapcsoltak a „zene” és az „egyéb” (pl. reklám, műsorajánló) típusú műsorokra is.

Az olimpia megváltoztatta a sportműsorok iránti igényt

Rendszerint ez jellemző a sportműsorok esetében is, de a második negyedévhez hasonlóan itt is részben egy rendkívüli sporteseménynek, a Riói Nyári Olimpiai Játékoknak köszönhetően volt közel azonos a kínálat és a fogyasztás aránya: 7 százalékos sugárzási arányukhoz képest a nézők otthoni tévénézési idejük 7,2 százalékát erre fordították.

A legtöbbször sörreklámot nézett a magyar

A Nielsen Közönségmérés adatsorából az is kiderült, hogy napi fogyasztási cikkek (FMCG termékek) hirdetési rangsorában ezúttal is az első helyre a „sör” került, második a „puding, tejalapú desszert”, a harmadik helyen pedig a „szénsavas üdítő” termékosztályának televíziós hirdetései állnak az idei harmadik negyedéves, teljes népességre vonatkozó összes GRP alapján a mért csatornák körében. (Az FMCG termékek körébe jelen kutatásban a babaápolás, az élelmiszer, az élvezeti cikk, a háztartási cikk és a szépségápolás szektorok tartoznak.)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik