Nagyvilág

Berlini repülőtéren nézelődött szeptemberben a bombagyáros

Az amerikai hírszerzés értesíthette a német hatóságokat

Az Iszlám Állam egyik Szíriában tartózkodó tagjával beszélt telefonon Dzsaber al-Bakr egy nappal azelőtt, hogy németországi lakásában múlt szombaton robbanóanyagot találtak a rendőrök – írta a Welt am Sonntag.

A szíriai férfit két nappal később fogták el, három másik menedékkérő ismerte fel és adta át a rendőrségnek. Szerdán holtan találták a fogdán, a hatóságok szerint öngyilkos lett.

A német lap úgy tudja a nyomozásra rálátó forrásaitól, hogy az amerikai hírszerzés értesítette német partnereit, miután több telefonhívást lehallgattak. Október 7-én Dzsaber al-Bakr arról számolt be kapcsolattartójának, hogy két kilogrammnyi robbanószer áll rendelkezésére, és arról beszélt, hogy egy nagy berlini repülőteret jobb lenne megtámadni, mint vonatokat.

A férfi még 2015 februárjában érkezett Németországba, négy hónappal később ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott. A kelet-németországi Chemnitzben élt egy lakásban, amit egy másik szíriai férfi bérelt. Őt is őrizetbe vették, és nyomoznak ellene annak gyanújával, hogy segítette al-Bakr terveit.

A Berliner Morgenpost című lap és az rbb regionális műsorszolgáltató szövetségi biztonsági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy al-Bakr szeptember második felében Berlinbe látogatott, ahol találkozott egy kapcsolattartóval, és egy repülőteret is megnézett. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik