Nagyvilág

Trump drogtesztet akar az elnökjelölti vita előtt

Szerinte Hillary Clinton furcsán viselkedett az előző vitán. Azért vele is akadnak furcsaságok.

Donald Trump azt javasolta, hogy a következő elnökjelölti vita előtt végezzenek drogtesztet rajta és Hillary Clintonon. Egy New Hampshire-i kampányrendezvényen arról beszélt a republikánus jelölt, hogy szerinte furcsán változott ellenfele viselkedése az előző vita alatt.

Olyanok vagyunk, mint a sportolók. A sportolóknak drogtesztet kell csinálniuk. Én azt gondolom, mi is csinálhatnánk drogtesztet a vita előtt. Miért ne tennénk meg?

– mondta. Majd Clintonra utalva így folytatta:

Én nem tudom, mi történt vele, de a legutóbbi vita elején teljesen fel volt pörögve, a végén meg így, uhh, szedjenek le

– magyarázta. Szerinte a demokrata jelölt az autójáig is alig bír elmenni. Megjegyzendő egyébként, hogy az első elnökjelölti vita után sokan találgatták, miért szipogott olyan furcsán Trump, egyesek szerint a kokainfogyasztás félreérthetetlen jele volt, amit láthattunk.

Trump azzal is vádaskodott, hogy a választást elcsalták.

A korrupt média elcsalja a választást tökéletesen hamis állításokkal és nyilvánvaló hazugságokkal, hogy Hillary legyen az elnök

– mondta. Hazugsággal vádolta azokat a nőket is, akik azzal álltak elő, hogy Trump szexuálisan zaklatta őket.

Ezek szélhámosok, akik előjönnek olyan koholt vádakkal, amikre tanú sincs, húsz-harminc évvel ezelőttről

– mondta, majd így morfondírozott:

Őrült egy világban élünk.

(Sky News)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik