Belföld

Elszökne a babakocsit gázoló, előzetesbe helyezték

A 29 éves férfi ittasan autókázott Szentendre utcáin, amikor hátulról elütött egy babakocsit toló nőt. Aztán a bámészkodók között nézelődött, hogy mi történt.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság azt a 29 éves férfit, aki csütörtök este autójával ittasan elsodort egy babakocsit toló nőt Szentendrén – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szombaton. Gyugyi Csilla szerint a letartóztatást egyelőre 30 napra rendelte el a nyomozási bíró. A határozat nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.

A szóvivő hozzátette, a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított sofőr ügyében a bíróság osztotta az ügyészség véleményét, miszerint

tartani lehet a férfi szökésétől, illetve attól, hogy a tanúk befolyásolásával nehezítené a nyomozást.

Gyugyi korábban elmondta, a nyomozás adatai szerint a férfi csütörtök estefelé ittasan vezetett Szentendre utcáin. A Kálvária úton haladt, amikor a részegségből eredő figyelmetlensége miatt áttért a bal oldalra, és ott a kocsi elejével hátulról nekiütközött egy, az úton babakocsit toló nőnek. Az ütközés miatt a nő az elütés helyétől mintegy 18 méterre az úttestre, míg a babakocsi, benne a kéthónapos csecsemővel 17 méterre, a füves útpadkára zuhant.

A sofőr megállás nélkül elhajtott. Távolabb megállt, majd gyalog visszatért a baleset helyszínére, ahol elvegyült a helyszíni szemle eseményeit figyelő járókelők között.

A cserbenhagyó gázolót a friss személyleírások alapján a rendőrök felismerték a bámészkodók között, elfogták és őrizetbe vették. A balesetben a gyermek könnyű, az anya súlyos sérüléseket szenvedett. Az MTI a mentőktől úgy tudja, hogy az anyát csonttöréssel és agyrázkódással, gyermekét fejsérülés gyanújával vitték kórházba. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik