Az átlagos 4-5 millió forintos lakáshitel-állománynál az életbiztosítással kombinált hitel tűnhet jelenleg a legkedvezőbb variációnak, már ami az adókedvezményt illeti. A piaci szereplők közül többen versenyképesebb, rugalmasabb feltételekkel rukkolnak elő.
A lakáshitel-kedvezmények körében végbement változások hatása az év eddigi időszakában más alternatívák felé mozdította el az érdeklődőket éppúgy, mint a piaci szereplőket. A kombinált termékeknek nagyobb szerep juthat – mutatnak rá a piaci szakemberek –, számítások szerint az átlagos, 4-5 milliós hitelösszeg esetén már nagyobb a kedvezmény mértéke, mint egy normál banki kölcsön esetében. Az adókedvezményt ugyanis a biztosítási díj és a hiteldíj után is igénybe veheti az ügyfél.
Míg a lakáshitelnél a felső határ 120 ezerre mérséklődött – ráadásul jövedelemfüggő is lett, évi 4 millió forint felett pedig nem jár –, addig az életbiztosításnál az adókedvezmény továbbra is maximum százezer forint.
Az elmúlt évben kihelyezett mintegy 780 milliárd forintnyi lakáshitelnek alig pár százalékát tette ki ez a kombinált termék, bár eltérések azért akadtak. Az OTP Banknál például 10 százalék felett volt ez az arány.
„Nagyon élvezetes látni a felépüléseket” – itt nem gyógyszert írnak fel elsőként a pszichiátriai betegnek, hanem életcélt keresnek számára
Az Ébredések Alapítvány nemcsak kezelést, hanem kapaszkodót, közösséget és visszaszerezhető életet is kínál a súlyos mentális problémákkal élőknek. Megnéztük, hogyan működik a gyakorlatban a közösségi pszichiátria magyar mintaintézménye.
