Nagyvilág

Piketty szerint a radikális baloldal felemelkedése lehetne válasz a populizmus előretörésére

A közgazdász szerint a Sziriza vagy a Podemos választóinak akaratát igyekeztek háttérbe szorítani a mainstream vezetők. Magyarországgal is példálózott.

Donald Trump felbukkanása nacionalista és rasszista válasz a globalizáció kihívásaira – jelentette ki Thomas Piketty az AFP-nek adott interjúban. A francia közgazdász szerint részben a mainstream politikai vezetők felelősek ezért, miután azért küzdöttek, hogy háttérbe szorítsák a baloldali erőket, mint a görögországi Szirizát, a spanyol Podemost vagy az amerikai elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanderst.

A tőke a 21. században című bestseller szerzője szerint az, amit az amerikai republikánus elnökjelölt az amerikai fehér munkásosztálybeliek dühös lázadásaként ad el, nem szól másról, mint a bevándorlókra és muszlimokra irányuló bűnbakkeresésről.

Ami Trump az Egyesült Államokban, az Marine Le Pen Franciaországban. De jelen van ez Magyarországon és Lengyelországban is

– jelentette ki.

Az AFP felidézi, hogy Piketty nézeteit osztotta a közgazdasági Nobel-emlékdíjas Angus Deaton is egy múlt havi interjúban, amikor azt mondta, hogy Trump kampánya és a Brexit is annak a tünete, hogy félresiklott a globális integráció. Ha a vezetők nem találják meg a módját annak, hogy megosszák a globalizációból származó előnyöket, Deaton szerint komoly bajban vagyunk.

Piketty legutóbbi munkája az „Aux Urnes Citoyens” címet kapta, amely – a Marseillaise „Fegyverbe, polgárok” sorára utalva – azt jelenti, hogy „Szavazóurnákhoz, polgárok”. A közgazdász azt mondta, művét felhívásnak szánja, hogy az emberek vegyenek részt a közéletben, legyenek ott minden választáson, ne hátráljanak meg.

A professzor a Szirizához és a Podemoshoz visszakanyarodva úgy vélte, a mainstream vezetők túl sokáig ignorálták őket, választóik akarata süket fülekre talált. Az eurozóna válságára kitérve úgy vélekedett, hogy demokratikusabb Európára van szükség, de Németország és az Európai Bizottság a franciák egyetértésével ment szembe ezzel. Szerinte a Brexit az antidemokratikus Európával szembeni széles körű csalódottság kifejezése volt.

Piketty meglátása szerint az eurozónában süketek párbeszéde zajlik, az egyik oldal a status quo megőrzésében érdekelt, a másik mindent sutba dobna. Úgy vélte, helyet kell találni a két álláspont közt elhelyezkedő vitának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik