Belföld

Két népszavazást is kiírhat ma a parlament

De várhatóan egyet sem fog, elég volt a legutóbbi is a kormánypártoknak, az is 98 százalékos siker lett.

Az Országgyűlés szerdán kezdheti mérlegelni két olyan ellenzéki népszavazásnak a kiírását, amelyben a kezdeményezők nem tudták megszerezni a referendum kiírásához szükséges számú támogatót.

Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők elsőként az Európai Unió Mali kiképző műveletében (EUTM Mali) történő további magyar katonai szerepvállalásról mondhatják el véleményüket.

Ezt követően a közszolgáltatások ellátásáról szóló törvénymódosításról tartanak általános vitát, majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi büdzséjének zárszámadása és a szervezet jövő évi költségvetése kerül terítékre.

A parlament ezután tárgyalhat két olyan népszavazási kezdeményezésről, amelyben az aláírásgyűjtők ugyan nem érték el a referendum kiírásához szükséges 200 ezer aláírást, de több mint 100 ezer támogatót gyűjtöttek, így a parlament mérlegelheti a népszavazás kiírását. A független Kész Zoltán kérdése arra vonatkozik, hogy az állami vállalatok vezetőinek fizetését maximalizálják-e bruttó 2 millió forintban, míg a szocialista Gőgös Zoltán az állami termőföldek értékesítésének tilalmáról alkotna törvényt.

Az ülésnap végén a magyar hadi tengerészek és a hősi halált halt magyar hadi tengerészek emléknapjáról szóló kereszténydemokrata előterjesztést tárgyalják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik