Az első Koppányról, akit ismerünk, a szabadharcos képe alakult ki sokakban, a régi rendhez hű, az ősi szabadságot védelmező vezető mítosza. Főleg az István, a király című rockoperának köszönhetően. Anélkül, hogy ítélkeznénk, nézzük, mit tudunk róla.
Sajnos nem sokat. Árpád leszármazottja volt, a dinasztia valamely idősebb ágából. Ez onnan nyilvánvaló, hogy a főhatalomra tört, és István anyját nőül akarta venni. Előbbi abból a hagyományból eredt, hogy a nagyfejedelmséget jog szerint a dinasztia legidősebb férfi tagja viselte. Utóbbi is sztyeppei eredetű hagyomány, azt a célt szolgálta, hogy a feleség hozománya a családfő halála után is a nemzetség kezén maradjon.
Hol volt a többi Árpád-utód?
Nem tudjuk, hogyan történt, de Taksony nagyfejedelmet 972-es halála után fia, Géza követte az állam élén, és nem a nemzetség egy másik ágából származó férfi. Taksony akarata volt ez, vagy Géza „csikarta ki”? Hogyan reagáltak rá Árpád leszármazottai? Nyitott kérdések. És Gézát is fia, István követte 995-ben.
Közismert, hogy ezt Koppány nem hagyta szó nélkül, a régi jog szerint “trónkövetelőként” lépett fel. Érdekes viszont, hogy hol volt ekkor a népes család többi tagja? Árpád hét fiától származó, az ezredfordulón életerős, uralkodásra érett leszármazottak ekkorra egyszerűen eltűntek a forrásokból. Egyedül a viszonylag távoli rokon, Koppány lépett fel a törvénytelen hatalomátvétel ellen.
Thietmar, a kortárs merseburgi püspök szerint Géza „igencsak kegyetlen volt, és sokakat ölt meg hirtelen felindulásból”. Szent István nagyobbik legendájában pedig Gézával isteni látomás közölte, miért nem lehet ő minden magyarok keresztény uralkodója:
Nem neked rendeltetett az, amit eszedben forgatsz, mert kezedet embervér szennyezi. De tőled fog születni az a fiú, akire az Úr az Isteni gondviselés tervéből mindezek elintézését bízza majd.
Korábban Szabados György történésszel beszélgettünk róla, mit jelenthetnek ezek a szavak a gyakorlatban. Nem több, mint a tények figyelembevételével megfogalmazott feltevés, hogy Géza félreállíthatta azon rokonait, akik fia utódlását veszélyeztethették volna. Bizonyítani nem lehet, de cáfolni sem, hogy ezt jelentheti a magyarázat: “kezedet embervér szennyezi”.
Térjünk vissza Koppányra és Istvánra. Összecsapásuk tétje korántsem a pogányság, vagy kereszténység kérdése volt: a pogány hitvilág nem is ismerte a vallási türelmetlenség fogalmát. Ha a tipikus utódlási harcnak mindenképp vallási színezetet akarunk adni, akkor azt mondhatjuk, itt dőlt el, hogy aktuális esetben a Magyar Nagyfejedelemség főhatalmát az Árpád-ház pogány vagy keresztény ága viszi-e tovább.
Dinasztián belüli leszámolás történt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a hadműveletek is lokálisak maradtak, végig a két rivális uralmi területein, azaz a Dunántúlon zajlottak.
Megkezdődött a csata, mindkét részen sokáig és vitézül folyt a viadal; de az isteni irgalmasság segítségével Szent István vezér nyert dicső diadalt. Ebben a harcban Vencellin ispán megölte Koppány vezért, ezért téres jószágokkal jutalmazta őt meg Szent István, aki akkor még vezér volt. Koppányt pedig Szent István néggyé vágatta; egyik részét elküldte az esztergomi, másikat a veszprémi, a harmadikat a győri kapuhoz, a negyediket Erdőelvébe
– írja a Képes Krónika.
Nem kerülhetjük meg a kérdést, mi lett volna, ha Koppány győz. Tudjuk, a történelem nem ismeri a mi lett volna ha kérdését, de a jövőt feltehetően érdemben nem befolyásolta volna, ha a dinasztia egy másik ágához kerül a főhatalom. Az is meglehet, hogy győzelme esetén – praktikus okokból – a németek is ugyanúgy támogattak volna, mint korábban Istvánt – amennyiben Koppány hajlandó lett volna legalább politikai számításból felvenni az új hitet.
Magyarország számára viszont rövid távon sem volt más választás, mint a kereszténység felvétele: Bizánc hatalma csúcsán állt, a német területek összekovácsolódtak. A mégoly erős ország nem bírta volna sokáig a pogánysága miatti fegyveres térítés állandó nyomását.
(Kiemelt kép: Szomor György Koppány szerepében – MTI/Rosta Tibor)
